Belföld

A roma gyerekek iskolai szegregációja továbbra is létező jelenség

2021.04.09 - 15:34

'Az immár 18 megyében, úgy vidéki, mint városi környezetben, illetve Bukarestben futó oktatási programjaink tapasztalata az, hogy gyakran jelen van mind a diszkrimináció, mind a szegregáció. (...) Bukarestben is volt olyan eset, hogy a tudás felmérésekor diszkriminálták a roma gyerekeket. (...) Vannak olyan osztályok, sőt iskolák, ahová inkább a roma kisebbséghez tartozó gyerekek járnak, bár az iskola körzetében sok többségi gyermek is él' - számolt be Gabriela Alexandrescu, az egyesület ügyvezető elnöke.

Annak ellenére, hogy hivatalosan 2017 óta tilos az etnikai alapon történő szegregáció az iskolákban, mind a hivatalos dokumentumok, mind a civil szervezetek által végzett elemzések arról tanúskodnak, hogy a jelenség továbbra is létezik.

A 2011-es, majd a 2016-os felmérés szerint is 10 százalékra volt tehető azon 6 és 15 év közötti roma gyerekek aránya, akiknek minden egyes osztálytársa roma, ez pedig aggasztó, hívta fel a figyelmet Alexandrescu. Hozzátette, a civil társadalomnak a romaintegrációs országos stratégia végrehajtásának nyomon követéséről közzétett 2019-es jelentéséből az derül ki, hogy a szegregáció jelenségét felszámolni célzó folyamatot nagyon felületesen valósították meg, a szegregáció továbbra is létezik, annak ellenére, hogy a hatóságok célul tűzték ki a mesgzüntetését.

Kallós Zoltán oktatási államtitkár hangsúlyozta, hogy a mentalitást kizárólag neveléssel lehet megváltoztatni.

'Nagyon fontos az etnikai sokszínűség elfogadása. Az én meglátásomban az integrálás nem asszimilációt jelent, nem szabad annak lennie. Az integrálás az egymás mellett élést jelenti, amelynek során tiszteljük egymást és egymás hagyományait és kultúráját. Véleményem szerint a gyerekek körében a diszkriminálás a családban tanult előítéletekből fakad. A családban - románok, magyarok és romák egyaránt - egymással szembeni toleranciára kell tanítanunk gyerekeinket, arra, hogy aki más, mint a többi, az még nem ér kevesebbet. Úgy vélem, hogy ez a mentalitásváltás csak neveléssel valósítható meg' - fejtette ki Kallós.

Marius Căldăraru, az oktatási minisztérium kisebbségi osztályának tanácsosa szerint a hatékony fellépés érdekében vegyes, a tárca és a civil szféra képviselőiből álló csapatoknak kellene azonosítaniuk országszerte a szegregációs eseteket.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Új horizont a házi feladatok világában

Nyűg a házi feladat amióta kitalálták, ennek ellenszerét kereste egy Erasmus+ programba bekapcsolódva a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata. Az eredmény minden tanár és minden diák számára elérhető, térítésmentesen.
Szatmár megye

Kezdődik a tavaszi vakáció!

A 2023/2024-es tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik és május 8-ig tart a tavaszi szünidő az iskolákban.