Az oltáskampány folytatódik minden típusú vakcinával, természetesen figyelemmel követik az esetleges mellékhatásokat - jelentette ki pénteken a kormányfő.
Április 20-a és május 20-a között kerül sor a második, negyedik és hatodik osztályosok országos felmérőjére - derül ki az oktatási minisztérium rendeletéből, amely megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Tíz perc Bukarest címmel heti kormányzati videotájékoztatót indított csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amelynek első kiadásában a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Kelemen Hunor szövetségi elnök beszélt a kezdeményezésről.
Romániában felbontják a szerződést az észak-erdélyi A3-as autópálya Aranyosgyéres-Maroskece szakaszának építőjével - jelentette be közösségi oldalán csütörtökön Catalin Drula szállításügyi miniszter.
Romániában lehetőséget biztosítanának minden munkavállalónak, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése után is 70 éves koráig fenntartsa, vagy megújítsa munkaviszonyát, de kizárnák az állami nyugdíjak és fizetések halmozását.
Semmilyen szintű minimálbér-emelést nem akarnak idén a vállalkozók, a Kis és Közepes Magánvállalkozások Országos Tanácsa szerint a cégvezetők fele a tavalyi szinten tartaná a fizetéseket.
A diákoknak adott magánórák megadóztatását, a korrepetálásból származó jövedelmüket elhallgató tanárok megbírságolását sürgeti az oktatási, pénzügyi, belügyi és igazságügyi minisztériumhoz intézett felhívásában a romániai diákok országos tanácsa (CNE).
Az elmúlt héten országos szinten 44.732 akut légzőszervi fertőzést (influenza, felső légúti fertőzések és tüdőgyulladás) regisztráltak - közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Jogerősen elutasította csütörtökön a legfelsőbb bíróság Elena Udrea hatósági felügyelet alá helyezését abban az ügyben, amelyben alapfokon nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat