A Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Cîţu-kormány ellen - jelentette be kedden Sorin Grindeanu, az alakulat első alelnöke.
A kormány székhelye előtt készülnek tüntetni 100 nyergesvontatóval szerdán 9 és 15 óra között a közúti szállítók, hogy megoldást követeljenek az ágazat súlyos problémáira - jelentette be kedden a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR).
Adrian Oros mezőgazdasági miniszter kedd reggel bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtja lemondását. Meglátása szerint 'Florin Cîţu kormányfő számára a mezőgazdaság és az élelmiszeripar soha nem jelentett prioritást'.
Bár az országos helyreállítási terv (PNRR) aláírását célzó találkozót az Európai Bizottság (EB) vezetőjével Florin Cîţu vezeti 'még miniszterelnöki' minőségében, a terv jóváhagyása 'mindazok érdeme, akik egy korszerű Romániáért dolgoznak', jelentette ki Dacian Cioloş, az USR PLUS társelnöke.
A 2010 és 2020 között eltelt időszakban csökkent a közúti balesetekben egy év leforgása alatt meghalt személyek száma, 2020-ban 2010-hez mérten 2377-ről 1646-ra (-31%) esett vissza a halálos áldozatok száma.
A szenátus plénuma első házként megszavazta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi az iskolákhoz tartozó szabadtéri sportpályák oktatási időn kívüli ingyenes használatát - tájékoztat hétfői közleményében az RMDSZ.
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta Románia helyreállítási tervét (PNRR), és a román hatóságok gyakorlatba fogják ültetni azt - jelentette ki hétfőn Florin Cîţu miniszterelnök.
Azzal a kéréssel fordult hétfőn Klaus Iohannis államelnök Florin Cîţu kormányfőhöz, a miniszterekhez, polgármesterekhez és megyei tanácselnökökhez, hogy kezeljék 'abszolút prioritásként" az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt reformok és beruházások megvalósítását.
Csak azok az alkalmazottak dolgozhatnak a továbbiakban az állami és magán egészségügyi intézményekben, akik uniós COVID-igazolvánnyal bizonyítani tudják, hogy védettek a koronavírussal szemben, vagy van egy negatív teszteredményük - erről szóló törvénytervezetet bocsátott közvitára hétfőn az egészségügyi minisztérium.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint alkotmányellenes lenne az USR PLUS részéről, ha még egy bizalmatlansági indítványt benyújtana ebben a parlamenti ülésszakban, és a miniszterelnök azt is megtámadhatja majd az alkotmánybíróságon - nyilatkozta Florin Roman liberális képviselő.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat