Belföld

Új szabályozást fogadott el a külföldiek földvásárlásáról a képviselőház

Elfogadta Traian Basescu államfő kifogásait és az általa javasolt kölcsönösségi elvet a bukaresti képviselőház, és új formában szavazta meg kedden a külföldiek
Belföld

VIII. Erdélyi Néptánc Antológia

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület idén nyolcadik alkalommal nyitja meg a jelentkezést az Erdélyi Néptánc Antológiára
Belföld

Kelemen Hunor: az alkotmánybíróság túllépte hatáskörét

A román alkotmánybíróság túllépte hatáskörét, és lezárta a 2014-es alkotmánymódosítás lehetőségét - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata
Belföld

Az alkotmánybíróság elutasította a magyarságnak fontos módosításokat

Az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a parlamenti különbizottság által kidolgozott alkotmánymódosító tervezet 26 pontját,
Belföld

90%-kal kevesebb a szakiskolás

90 százalékkal csökkent a szakiskolások száma 2002-höz képest az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint
Belföld

Elkészül a lista

Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint mára készül el az ártámogatott gyógyszerek listája, ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a minisztérium
Belföld

Román alkotmánymódosítás - Megkezdődött a tervezet normakontrollja

Megkezdődött román alkotmánymódosító tervezet normakontrollja pénteken: a parlamenti különbizottság által kidolgozott tervezetről az alkotmánybíróságnak
Belföld

Kisebbek lehetnek a villanyszámlák

Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke azt mondta, mind az ipari, mind a lakossági fogyasztók kevesebbet fizethetnek az áramra, amint életbe lép a zöldtanúsítványokra
Belföld

Többnyelvű ügyfélszolgálat

Az európai polgárok számos nyelven kérhetnek segítséget a 112-es segélyhívón, amennyiben utazásuk során bajba jutnak
Belföld

Az államfő rászólt a BNR-re

Utcai demonstrációkra fogja biztatni a lakosságot Băsescu, ha a kormány bevezeti az üzemanyagra pótlólagosan kivetett jövedéki adót
Belföld

Közel 1 százalékos drágulás volt januárban

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint átlag 0,9 százalékkal emelkedtek az árak, a legnagyobb drágulást a zöldségeknél jegyeztek, itt majdnem 6 és fél százalékos