A Maros megyei kormánymegbízotti hivatal pert nyert a diszkriminációellenes tanács ellen, az ítélet megerősítette, hogy a romániai prefektúrák kisebbségi nyelven
Eddig nem adtak ki európai elfogató parancsot az állítólag Magyarországon tartózkodó Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője
A demográfiai hullámvölgy és az érettségi vizsga szigorítása miatt mindössze négy év alatt felére csökkent Romániában az egyetemi hallgatók száma - közölte
Fényes nappal gyalázták meg szombaton a Szabadság-szobrot Aradon, nem pedig éjjel, mint korábban feltételezték – mondta az MTI-nek Bognár Levente, Arad alpolgármestere
Magyarellenes transzparenssel tüntetett a szurkolók egy csoportja szombaton a Kolozsvár Arénában tartott Románia-Spanyolország rögbimeccsen, amelyet az Európai
Az elemzők várakozásait meghaladó mértékben, 2,9 százalékkal nőtt tavaly a gazdaság az országban - derült ki a statisztikai intézet (INS) pénteken közzétett
A növekedés elsősorban a feldolgozóiparnak köszönhető, amelynek a teljesítménye 7,5 százalékkal javult, a kitermelő ipar 1 százalékkal nőtt, az energia- és
Elsüllyedt szerdán egy műtrágyát szállító uszály a Duna romániai szakaszán, a Vaskapu-szoros kezdete előtt fekvő Ómoldova térségében – közölte a Mediafax
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat