Belföld

Népismereti filmfesztivál lesz az erdélyi Sztánán

2015.08.25 - 15:08

Az erdélyi Sztánán szervezik meg a II. Nemzetközi Népismereti Filmfesztivált, amelyen 18 alkotást nézhetnek meg az érdeklődők.

 

Kós Béla, a Kós Károly Néprajztudós Közhasznú Alapítvány elnöke az augusztus 28. és 30. között zajló filmfesztiválról az MTI-nek kedden elmondta: a rendezvény azt a célt tűzte ki, hogy a néprajz, a népismeret témájában feltárják a még fellelhető értékeket és ennek eszközéül a filmet választották.

Az idén is szép számban érkeztek filmek, az előzsűrinek összesen 33 alkotás közül kellett kiválasztania azokat a munkákat, amelyeket Sztánán is bemutatnak. Néprajzos, filmes szakemberek döntöttek a kiválasztott 18 filmről, de a közönség véleményét is figyelembe vették az előzsűrizéskor - magyarázta.

Tizenöt film került be a versenybe, ugyanis díjakat is osztanak a seregszemlén. Kós Béla úgy vélte: az alkotók számára elsősorban az fontos, hogy közönség elé kerüljenek filmjeik. Kiemelte, hogy az idei részvételi szám is magas, figyelembe véve, hogy az idén kikötötték, hogy csak a 2010 után készült filmekkel lehet benevezni. Ezzel magyarázta, hogy tavaly körülbelül kétszer több filmet neveztek be. Mint mondta, a legrövidebb film 4 perces, a leghosszabb egy órás, a többségük 25-50 perces.

Az alapítvány elnöke hangsúlyozta: örülnek, hogy felhívásukkal sikerült megszólítani a külhoni magyar filmeseket, így Muravidékről, Felvidékről, Erdélyből és Vajdaságból is érkeztek pályamunkák.

Kós Károly építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár és politikus az erdélyi magyarság egyik meghatározó személyisége volt a 20. században, aki a nyarakat szívesen töltötte a kalotaszegi Sztánán, majd később ott is élt. Az építész és író emlékét ápolja a róla elnevezett magyarországi közhasznú alapítvány.