Összesen 1,6 millió euró kártérítést ítélt meg 2016-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) romániai raboknak a börtönviszonyok miatt indított perekben
Azt a feladatot kapta, hogy tervezetet dolgozzon ki az Alkotmánybíróság döntéseinek a büntető törvénykönyvekkel való összehangolására - mondta a Nemzeti Liberális
Nekünk nem szabad egyik vagy másik oldal utánfutójává válnunk, nekünk mindig olyan demokratikus alapértékeket kell képviselni, amelyek hiányában veszélybe
Átlagosan 1053 euró/négyzetméteres áron kínáltak eladásra ingatlanokat decemberben Romániában, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva 10,7%-os
Az idén újabb bankakvizícióra készül Romániában az OTP, miután korábban a portugál Millennium Bankot vásárolta meg - nyilatkozta Diósi László, az OTP Bank Románia
Mind utasforgalom (54 millió határátlépő), mind a lefoglalt csempészáruk tekintetében fajsúlyos évnek könyveli el 2016-ot a Román Határrendészet, hangsúlyozva
Nőttek a Közlekedési Hálózatot Karbantartó Országos Társaság (CNAIR) 2015-höz mért bevételei tavaly, a legtöbb pénz az útadó-befizetésekből folyik be a
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a 2017-es évre szóló állami költségvetési és társadalombiztosítási törvényt — írja az Agerpres
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat