Belföld

Idén jobban teljesítettek a diákok

2017.04.05 - 08:25

Az idei próbafelmérők közel 5%-kal jobb eredményt hoztak, tájékoztatott a tanfelügyelőség.

Március 31-én véget értek az országos próbafelmérők. A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tegnap közzétett adatai szerint az idei tanévben közel 5%-kal jobb eredmények születtek, mint az előző tanévben, azaz idén a résztvevők 43,01%-a ért el átmenő jegyet szemben a 2016-os eredményekkel, amikor csak a vizsgázók 38,35%-a kapott 5-ös feletti osztályzatot.

Călin Durla főtanfelügyelő szerint a tavalyi gyenge eredményeket látva a tanfelügyelőség elindított egy felzárkóztatási programot, amely meg is tette a hatását, így egy majd' 5%-os javulás észlelhető. Az év végi valódi felmérőkig pedig még van két és fél hónap, amely elegendő lesz arra, hogy a diákok még jobban felkészülhessenek, így remélhetőleg az idei tanév végén is az országos lista első felében zár majd a megye a felmérők eredményei tekintetében.

Az országos felmérők eredményeit tantárgyakra lebontva közölte a tanfelügyelőség. Ami a 8. osztályosokat illeti, románból idén 54,4%-uk ért el átmenő osztályzatot szemben a tavalyi 48,9%-kal. Magyarból idén a diákok 59,3%-a kapott 5-ös fölötti jegyet dolgozatára, ami 10%-kal gyengébb a tavalyi eredményekhez képest. Németből az idei 88% fölülmúlta a tavalyi 55%-ot, míg matematikából az idei 31,5% szintén sokkal jobb teljesítmény a tavalyi 26%-os sikerességi arányhoz képest.

A próbaérettségik tekintetében szintén jelentős javulás tapasztalható: azon diákok körében, akik idén érettségiznek, 36,9%-os volt a sikerességi arány, míg a tavalyi próbán tizenegyedikesként csak 22,3%-uk kapott átmenő jegyet. Az idei tizenegyedikesek a tavalyi évfolyamhoz képest szintén lényegesen jobban teljesítettek, a sikerességi arány most 31,34% volt. Románból idén 53,8%-os volt az átmenési arány (tavaly 2%-kal jobb), magyarból 76% (tavaly 4%-kal gyengébb), matematikából 32,4% (tavaly 22,10%), míg történelemből idén 77,73% (tavaly 59,37%), ami szintén jelentős javulást jelent.

A tizenkettedikesek 3%-kal értek el jobb eredményt a próbaérettségin, mint a tavalyi végzősök, idén 36,9%-os átmenési arány jött össze a tavalyi 33,7%-kal szemben.

Románból a vizsgázók 61,5%-a kapott átmenő jegyet (tavaly 2%-kal volt jobb), magyarból 70,3%-os (tavaly 67,5%), matematikából 41,1%-os (tavaly 38,3%), történelemből 70,8%-os (tavaly 80,2%) sikerességi arányt produkáltak a próbavizsgázók. A szakosodás szerinti, választható tantárgyból a vizsgázók 59%-a ért el átmenő osztályzatot, akárcsak tavaly.