Későbbre tartogatja Klaus Iohannis államfő a korrupcióellenes harc folytatásáról tervezett népszavazás kiírását, és nem akarja "elpuffogtatni" ezt a lehetőséget
Románia USA-beli nagykövetsége és az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi főosztálya megkezdte a szervezési előkészületeket az idén októberben, Bukarestben
Börtönnel büntetné az alkotmányos rend megváltoztatására irányuló cselekményeket Romániában Tudor Ciuhodaru, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata
Az északnyugati régió hat megyéje közül a bérszínvonal tekintetében az átlaghoz közelít Szatmár megye, az élen Kolozsvár áll, ahol a nettó átlagbér az országos
Az „Állítsuk meg a gyerekek elleni erőszakot” világszintű partnerség Romániai nyitóünnepségén Pavel Năstase tanügyminiszter is részt vett, aki elmondta,
Békés és alkotmányos keretek között szervezik meg idén is a Székely szabadság napját Marosvásárhelyen, és a fiatalabb korosztályt is be akarják vonni a Székelyföld
A tavalyihoz hasonló ütemben bővült januárban a hazai idegenforgalom, a vendégéjszakák száma 8,5 százalékkal nőtt - derült ki az országos statisztikai intézet
Nagy földrengés esetén Bukarest a legveszélyeztetettebb város - jelentette ki Daniel Dragne, az országos katasztrófavédelem (IGSU) vezetője
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat