Belföld

Elfogadta a szenátus az egységes bértörvény tervezetét

2017.05.23 - 13:43

Elfogadta kedden a szenátus az egységes bértörvény módosító javaslatokkal kiegészített tervezetét.

 

A szenátus első házként tárgyalta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) képviselő 205 honatya által benyújtott tervezetet, amelyet a keddi voksoláson 85 szenátor támogatott szavazatával, 10-en ellenezték azt, 12-en pedig tartózkodtak.

Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter felszólalásában hangsúlyozta, a törvény célja felszámolni a közalkalmazotti bérek közötti aránytalanságokat az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján.

 

A felsőház plénuma elfogadta a munkaügyi szakbizottság jelentését, miután a testület hétfőn módosító javaslatokkal kiegészítve kedvezően véleményezte a tervezetet. Ennek hétfői, plénumbeli vitáján a PSD, az ALDE és az RMDSZ támogatásáról biztosította a jogszabályt, míg a Nemzeti Liberális Párt, a Népi Mozgalom Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség jelenlegi formájában ellenezte azt. Utóbbi alakulatok azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy szélesebb körű konzultáció kellene hogy megelőzze egy ehhez hasonló törvény elfogadását.

 

A szakbizottság által elfogadott módosítások közé tartozik többek között az adóhivatalban dolgozó köztisztviselők bértáblájának a módosítása, amely megegyezik a központi intézményekben dolgozók bértáblájával. Egy további módosítás értelmében az önkormányzat vezetője is részesülni fog a sikeres pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékban, egy másik előírás szerint 12 havi zsoldnak/bérnek megfelelő temetkezési segély járna a katonáknak és a rendőröknek és 15 százalék bérpótlék a fogyatékkal élő személyeknek.

 

A tervezet értelmében ugyanakkor a helyi közigazgatás szintjén a megyeközpontok és a megyei önkormányzati vezetők bére esetében lesz a legnagyobb az alkalmazott szorzószám, 9-es szorzóval számolják majd bérüket. A megyeközpontok alpolgármesterei és a megyei tanácsi alelnökök bérénél 7,5-ös szorzót alkalmaznak majd. Más városok polgármestereinek, alpolgármestereinek fizetése esetében az eddigihez képest 1 ponttal nő az alkalmazott szorzó, így a városi polgármesterek bére, a lakosság számának függvényében, 7.250 és 13.050 lej között lesz.

 

A bizottság 'a munka összetettségére' hivatkozva 15%-os a bérpótlékot határozott meg a munkaügyi, illetve a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények alkalmazottjainak.

 

10%-os pótlék jár a kormányfőtitkárság alkalmazásában álló, a törvényalkotási folyamat lezárásában részt vevő alkalmazottaknak, és 15%-os az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azon munkatársainak, akik a titkosított dokumentumokat kezelik.

 

Növelték az egyetemek igazgatóinak és főtitkárainak bérét úgy, hogy az adminisztratív vezető fizetése 2022-ben megegyezik majd a dékánok fizetésével, így a rektor és a helyettese után, a korábbi hatodik helyett, a harmadik pozíciót foglalja el a bértáblán. Ugyanakkor a bizottság javaslata szerint az egyetem szenátusának elnöke rektori, a főtitkár dékánhelyettesi szintű fizetést kap.

 

A tervezet kapcsán a képviselőháznak van ügydöntő hatásköre.

forrás: AGERPRES/(RO — szerző: Livia POPESCU, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU; HU — szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)