Az ipari termelés 7,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakhoz képest - közölte az országos statisztikai intézet csütörtökön
Különbizottságot alakított a román parlament csütörtökön azoknak a sajtóban megjelent információknak a kivizsgálására, amelyek szerint egyes állami tisztségviselők
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az első európai hivatalosság, aki tisztelettel beszél a parlamentben a románokról és Romániáról, nyilatkozta
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke azt nyilatkozta csütörtökön a román parlament plénumában tartott beszédében, hogy az Együttműködési
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta csütörtökön, hogy hatvan millió olyan polgár él Európában, aki nem akar beolvadni, de saját szülőföldjén élne
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt nyilatkozta szerda este Craiován, hogy az egységes bértörvénnyel, amelyen Lia Olguța Vasilescuval és Darius
Megfosztották frakcióvezetői, illetve a román szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségétől Şerban Nicolae szenátort a román szociáldemokraták, amiért
Ismét elfoglalhatja tisztségét Cătălin Cherecheş, Nagybánya korrupcióval vádolt polgármestere, akit tavaly előzetes letartóztatásban választottak vissza
Nem sérti az alkotmányt az a törvénymódosítás, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat