A munkáltatók világosan közölték az érdekegyeztető tanács keddi ülésén, hogy nem áll szándékukban csökkenteni a fizetéseket - nyilatkozta szerdán az Agerpres
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK)elnöke "újra össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral és testvérháborút
Az év első kilenc hónapjában a turisták 21,4 millió vendégéjszakát töltöttek a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az
Románia fontos lépéseket tett a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentése terén, de ennek ritmusát fel kell gyorsítani - jelentette ki szerdán Klaus Iohannis
Nem szűnik a lobbi egy újabb, Szatmár megyei határátkelő megnyitása, pontosabban a három ideiglenes (csak szombati) egyikének állandósítása érdekében — a
267 támogató szavazattal elfogadta kedden a képviselőház a 2010/263-as nyugdíjtörvényt módosító tervezetet, amely többek között előírja, hogy a rokkantsági
Képviselői indítványként terjesztette a parlament elé a Bukarestben kormányzó szociálliberális koalíció kedden az igazságszolgáltatás működését szabályozó
267 támogató szavazattal elfogadta kedden a képviselőház a 2010/263-as nyugdíjtörvényt módosító tervezetet, amely többek között előírja, hogy a rokkantsági
Harminc napra elrendelte a Békéscsabai Járásbíróság egy román állampolgár előzetes letartóztatását, a 18 éves nőt azzal gyanúsítják, hogy többször bántalmazta
Az érintett közmédium vezetője és több civil szervezet tiltakozása ellenére elfogadta a román szenátus hétfőn azt a törvénytervezetet, amely leválthatóvá
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat