Szeptemberben 13,5 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér Romániában az egy évvel korábbihoz mérten - közölte kedden az országos statisztikai intézet
A tanügyminisztérium honlapján a napokban tették közzé a 2018-as érettségi vizsga, illetve a nyolcadik osztályt végző tanulók képességfelmérőinek a tételmodelljeit
A bukaresti ítélőtábla két személy őrizetbe vételéről döntött a bukaresti egészségbiztosító fiktív törlesztéseinek ügyében, további 8 személyt háziőrizetbe
Anyamedvét láttak három boccsal kedd reggel 7 óra körül, Brassó Predeal felőli bejáratánál, egy forgalmas bevásárlóközpont mellett - tájékoztat Ciprian Aldea,
Újabb levélben kérte Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi minisztert, hogy engedélyezze a megyében élő medvék
Megszavazta a román szenátus hétfőn azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítené, és két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adatai szerint 2017 harmadik évnegyedében 32,7 százalékkal több új személygépkocsit írtak be a forgalomba,
Hetes osztályzatot adna a román tanügyi rendszernek, nyilatkozta hétfőn Liviu Pop oktatási miniszter
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat