A polgári értékeket valló román nép bebizonyította, hogy szükség esetén kiáll a jogállam védelmében - hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő kedden az Európai
A magánszektorban dolgozó romániaiak 70 százaléka rendszeresen túlórázik a munkahelyén vagy folytatja a munkáját otthon — derül ki az egyik legnépszerűbb állásportál,
A Gyulafehérvári Táblabíróság első fokon elutasította a gyulafehérvári egykori Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Gimnázium épülete visszaszolgáltatását
A bolgár-román határon egy furgonban, a román-magyar határon pedig egy kisteherautón megbújt határsértőket fogtak el a hatóságok - közölte hétfőn a román határrendészet
A hivatalos kuvaiti látogatáson tartózkodó Viorica Dăncilă miniszterelnök találkozott vasárnap Jaber Mubarak Al-Hamad Al-Sabah sejkkel, Kuvait kormányfőjével
Jóllehet a napokban felmerült egy olyan forgatókönyv, amely szerint már 2020-ban alkalmazzák a 2022-es bértáblát, a bértörvényt abban a formában alkalmazzuk,
Második tanévét nyitotta meg pénteken Kolozsváron a közéletben aktív erdélyi magyar fiataloknak szánt Erdélyi Politikai Iskola
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat