Szatmárnémeti

Bele lehet kóstolni az íjászatba

2021.07.19 - 12:48

A szatmárnémeti Segíts te is — Ajută şi tu Egyesület szervezésében szombaton Hagyományőrző Íjászverseny zajlott Szatmárnémetiben, az egyesület által a római katolikus egyháztól ideiglenes használatba kapott telkén, a Vulturului utca 32/A szám alatt. Az egyesület által kitakarított és használt telken a hagyományos magyar íjászatba kaphatnak betekintést az érdeklődők, illetve szombaton a gyerekek mutathatták meg tehetségüket. Pop Leila, az Egyesület vezetője elmondta, hogy a hagyományos íjászversenyen Nagykárolyból, Börvelyből, Ombodról, Szatmárnémetiből és Magyaroszágról érkezett ifjak, gyerekek vettek részt, akik az ötletesen kialakított versenypálya teljesítését követően az ünnepélyes díjkiosztón vehették át okleveleiket, érmeiket, ajándékait. Az eredményhirdetést követően pedig egy ízletes bográcsgulyást fogyaszthattak el a résztvevők. Leila elmondta, hogy családjuk íjászkodik, őket is bevezették ebbe a varázslatos világba, és azóta igyekeztek másokkal is megismertetni a hagyományos, magyar íjászat világát. Annak érdekében, hogy gond nélkül tudják a gyerekeket oktatni, férje, Zsolt elvégzett egy sportedzői képzést Nagyváradon. Az egyesület keretében igyekeznek egy kisebb íjászcsoportot létrehozni, innen is indult az íjászverseny megszervezésének ötlete. Eredetileg nemzetközi versenyt terveztek, de több magyarországi versennyel ütközött volna az időpont, ezért döntöttek a gyerekíjászverseny megszervezése mellett. „Nagyon szeretnénk megszerettetni a gyerekekkel az íjászatot, ami egészséges, jót tesz a hátuknak, karjuknak, erősödnek is, ugyanakkor van benne gy kis szórakozás, humor is. A szombati versenyt a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ támogatásával sikerült megvalósítani” — összegzett Pop Leila, akitől megtudtuk, hogy szeretnék, ha a gyerekek ismerkednének egymással, fontos a hagyományos sport ápolása, hogy a gyerekek több időt tölthessenek a természetben.

hirek/2021/julius/19/gzerekijasz-segits-ijasz.jpg


Pop Zsolt elmondta, hogy négy éve kóstoltak bele a hagyományos magyar íjászatba, és azóta az egész családjukkal járnak versenyekre. Megmutatták az egyesületbe járó gyerekeknek is ezt a sportágat, akik nagyon szeretik az íjászkodást, mely egyrészt egy jó kikapcsolódás, le tudják tenni a telefont, táblagépet, másrészt nagyon egészséges a hátgerincnek, ha helyesen csinálják. Az oktató elmondta, hogy egyre többen érdeklődnek az íjászat iránt, és az egyesület által most használt telek lehetőséget ad arra, hogy több személlyel is tudjanak foglalkozni. „Az edzéseket keddenként tartjuk, melyekre nem csak az egyesületünk tagjait várjuk, hanem bárki kipróbálhatja, aki kedvet kap hozzá. Egyelőre az egyesületnek 13 íja van, és még hármat most rendeltünk meg, várjuk, hogy azok is megérkezzenek. Az íjakat pályázati pénzből szereztük be. Ha nem vagyunk elutazva, akkor csütörtök kivételével szinte mindennap fogadjuk az érdeklődőket, akik a 0754.369.210-es telefonszámon érhetnek el. Mivel már sportedzői végzettségem van, most már hivatalosan is szervezhetünk versenyt” — fogalmazott Pop Zsolt, aki elmondta még, hogy teljesen biztonságos ez a sport, hiszen nem harci íjjal lőnek, hanem egy hagyományőrző magyar íjjal, gyakorlóíjjal, gyakorlónyíllal. Mivel nem egy olcsó sportág, az íjak és nyílvesszők is pénzbe kerülnek, amelyekből minőségit csak Magyarországról tudnak beszerezni, az íjászalkalmakon való részvételt támogatni kell, felnőtteknek 20 lejbe, gyerekeknek 10 lejbe kerül egy alkalom. Az íjászkodás egyre népszerűbb, így Vetésen és Óváriban is tartanak hetente egyszer oktatást. A Pop házaspár szeretettel várja egy edzésre mindazokat, akik kipróbálnák vagy előszeretettel űznék ezt a sportot.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Körbeíjazták a zajtai templomot - KÉPGALÉRIA!

A Zajtai Vitézek és a Vitéz Gaál Lajos Egyesület szervezett örömíjászkodást szombaton Zajtán.
Szatmárnémeti

Segítsen Ön is a rászoruló gyerekeknek!

Nagy lendülettel indult a 2024-es év a Segíts te is — Ajută şi tu Egyesületnél, hiszen a szatmáriak a téli ünnepkör alatt bőkezűbben adakoztak, illetve vásároltak az egyesület standjánál a szatmári karácsonyi vásárban.
Szatmárnémeti

Együtt a megpróbáltatás is könnyebb

A Segíts te is, Ajută şi tu Egyesület az idei évben is igyekezett támasza lenni a nehéz sorsú családoknak, a gyerekeknek, akiknek életébe egy-egy foglalkozás alkalmával mosolyt és önfeledt kikapcsolódást visznek.