Azokat a gyerekeket kell beíratni előkészítő osztályba július 7-ig, akik 2020. augusztus 31-ig beöltik a 6. életévüket. A szülő vagy hivatalos gyám online is kitöltheti a beiratkozási formanyomtatványt, de elküldheti e-mailben is, vagy letöltés és kinyomtatás, kitöltés után postán is elküldheti az adott iskolának a beiratkozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt, valamint egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot is mellékelni kell, amelyben a szülő vállalja a felelősséget a megadott adatok valóságtartalmáért. A szülő vagy gyám úgy is dönthet, hogy személyesen adja le mindezeket az iskolában.
Azokat a gyerekeket is be lehet íratni iskolába július 7-ig, akik csak 2020. szeptember 1.–december 31. között töltik be a 6. életévüket. Ha a gyermek óvodába járt a 2019/2020-as tanévben, akkor a szülőnek vagy gyámnak kérnie kell az intézménytől egy írásbeli ajánlást — ez helyettesítheti a kicsik pszichoszomatikus, azaz iskolaérettségi felmérését, ami sok nagycsoportos óvodás esetében kimaradt idén, hiszen a járványhelyzet miatt nem lehetett megszervezni.
Ha a gyermek nem járt óvodába, vagy külföldről tért haza a szüleivel, és szeptemberben itthon kezdené meg az iskolát, akkor a szülőnek kérvényeznie kell, hogy a Szatmár Megyei Nevelésügyi Erőforrás- és Tanácsadó Központ (CJRAE) felmérje gyermekét. Erre egy előre meghatározott időpontban kerülhet sor, ami után a szakemberek egy ajánlást adnak, hogy a gyermek számára az óvoda nagycsoportját vagy az előkészítő osztályba való beíratást ajánlják. A CJRAE az ajánlást e-mailben vagy postán küldi el, az eredményt nem lehet megfellebbezni. Ha megérkezett az ajánlás, ugyanúgy lehet beíratni a gyermeket előkészítőbe, mint azokat, akik megfelelnek a kritériumoknak, és idehaza jártak óvodába.
A beiratkozási időszak lejárta után, két periódusban történik meg a gyerekek leosztása: július 8–20. között, majd július 21–31. között az előkészítő osztályokban szabadon marad helyekre osztják le azokat, akik különböző okokból kimaradtak a beiratkozásból. Az előkészítő osztályokba felvételt nyert gyermekek végső névsorát július 31-én közlik.
Azokat a gyerekeket, akik kimaradnak a nyár folyamán az előkészítős beiratkozásból, szeptember 1–4. között ismét be lehet íratni.
Azok a szülők, akik gyermekeiket online, e-mailben vagy postán keresztül íratják be iskolába, személyesen is le kell majd adják a beiratkozáshoz szükséges iratokat, legfeljebb két héttel a tanítás elkezdése után.
Bumbuluţ Krisztina