Vidék

Beindult a háztól való textilhulladék-gyűjtés a falvakban

2025.08.19 - 11:43
Két – kétezer kilónyi gyűlt ebből a hulladékfajtából az első két bejárt településen, tíz másik község következik még augusztus folyamán.

A legújabb uniós rendelkezés szerint külön frakciónak számít a hulladékgazdálkodásban a textília, az elhasznált ruhákat, cipőket nem lehet csak úgy a szemétbe dobni, külön kell gyűjteni.

Adott helyen és házhoz menve

Szatmárnémetiben fix pontokon gyűjtik ezeket, a községekben megadott időpontokban, háztól, a lakosság számára ingyenesen.

Szatmár megyében az Alpine Recycling az egyik textíliagyűjtéssel is foglalkozó cég, a nemrég beindult gyűjtés során Kányaháza és Pusztadaróc községben szedték össze a kidobásra szánt ruházati termékeket, lakástextileket.

A két első

A cég egyik munkatársa elmondta, Kányaházán 1,8, Pusztadarócon pedig 1,9 tonna ilyenfajta hulladékot szedtek össze az augusztus 16-i gyűjtési akció során.

Következik Apa, Batiz, Halmi és Lázári, ezeken a településeken augusztus 23-án szombaton viszik el a házak elé kitett textilhulladékot.

Átalakulás

A hulladékot a környezetvédelmi engedélynek megfelelően mechanikusan kezelik, majd energetikai hasznosító üzemekbe szállítják, azaz a hulladékból energiát állítanak elő, nem kerülnek ki a szeméttelepre. Az így kezelt textilhulladék gyakorlatilag alternatív tüzelőanyagként (RDF – Refuse Derived Fuel) használható cementgyárakban, erőművekben vagy más égetőművekben.

Princz Csaba

(Nyitókép: illusztráció)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kukakakukkok: megmérgezi az együttélést a szemét

Háztartási szemetet termelnek bőven, de nem minden ott lakó fizeti a szemétdíjat.
Szatmár megye

Teljesen átszervezik a szemétszállítást

Kéttucatnyi szatmári településen veszi át az eddigi szolgáltatótól az aktivitást egyetlen nagy kukatröszt.
Vidék

Szemétszedési akció a Tasnád és Csög közötti út mentén

Mindig mindenki csak egyvalamit dob ki az autóból, de pár hónap alatt itt, ez a hozzáállás négy köbméter szemetet jelent.