Belföld

Az új korlátozásokat azokon a területeken fogják bevezetni, ahol gócpontok vannak kialakulóban

2020.07.29 - 07:41

Tătaru a Digi 24-nek adott interjúban közölte: kormányhatározatban foglalják össze azokat az ajánlásokat és korlátozó intézkedéseket, amelyeket a megyei katasztrófavédelmi bizottságok fognak majd alkalmazni azokon a területeken, ahol fertőzési gócok alakultak ki.

Az érintett területeken 23 órától reggelig zárva tartanak a vendéglők és kocsmák, a strandokon távolságot kell tartaniuk azoknak, akik nem egy családhoz tartoznak, és kötelezővé válik a maszkviselés a nyílt, de zsúfolt helyeken is, például piacokon. Az erre vonatkozó döntéseket az érintett megyék katasztrófavédelmi bizottságai hozzák meg a helyi szükségletek függvényében, és a belügyi szervek fogják felügyelni a szabályok betartását.

Az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság (CNSU) kedden fogadta el a 37-es határozatot, amely értelmében bizonyos időszakokban, a megyei közegészségügyi igazgatóság jóváhagyásával és a megyei katasztrófavédelmi bizottság rendelete alapján kötelezővé tehetik a maszkviselést nyílt területeken is.

Ugyanezen határozat alapján indokolt esetben bevezethető az a szabály, hogy a strandokon csak családtagok tartózkodhatnak egymástól 2 méternél kisebb távolságra, a teraszok és szórakozóhelyek pedig zárva tartanak 23 és 6 óra között.

A CNSU határozatában foglaltakat szerdai ülésén vitatja meg a kormány.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Ma van a holokauszt romániai emléknapja

Október 9-e a romániai holokauszt emléknapja — 1941-ben ekkor kezdődtek a bukovinai deportálások. A kezdettől fogva nyílt és brutális erőszakot hirdető romániai antiszemitizmus szinte teljesen megsemmisítette a 800 000 lelkes romániai zsidó közösséget.
Belföld

Románia alig költ az oktatásra

Az uniós tagállamok közül Románia fordítja GDP-arányosan a legkevesebb közpénzt oktatásra.
Belföld

Románia adózza meg leginkább a munkát

Vannak országok, ahol a kétgyermekes csonka családok nettó jövedelme még a bruttó fizetésnél is magasabb - Románia messze nem ezek közé tartozik.