Szatmárnémeti

Az RMPSZ állásfoglalása a román nyelv oktatása ügyében

2021.05.05 - 13:59

Az összesített eredmények vizsgálata alapján kijelenthetjük, hogy különösen a nyelvi szempontból izolált környezetben, tömbmegyékben vagy többségében magyar lakosságú vidékeken működő tanintézményekben regisztráltak 40%-nál is alacsonyabb átmenési arányt. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az eredmények fokozottan alacsonyak azon tanintézetekben is, ahol a vírusjárvány miatt az elmúlt esztendőben hosszabb ideig nem sikerült biztosítani az oktatás valamilyen formáját, valamint ahol jelentősebb arányban hátrányos körülmények között élő diákságot iskoláznak be. Megítélésünkben a gyenge eredményeket részben az okozta, hogy az új tananyag bevezetésekor, négy évvel ezelőtt elmaradtak a román nyelv oktatási szemléletváltását célzó további, kiegészítő intézkedések. Az akut tankönyv- és segédanyaghiány, a mérési-értékelési követelmények, standardok kidolgozása terén 3 évig fennálló késlekedés és a mai napig érezhető bizonytalanság, következetlenség, illetve az új szemléletű oktatást alkalmazó pedagógusok célzott, átfogó továbbképzésének a hiánya eredményezték a jelenlegi próbavizsga eredményeit.
Aggodalommal látjuk azt is, hogy a júniusban nyolcadikos záróvizsgát tevő, ősszel kilencedik osztályt kezdő generáció helyzete a „kisérettségi” után sem tekinthető megnyugtatónak, hisz a mai napig stagnál a középiskolai tanterv kidolgozása, és nincs ezáltal semmilyen perspektíva a speciális román tananyag kidolgozására, alkalmazására vagy új tankönyvek kiadására. Ugyanakkor aggasztónak tartjuk azt az egyre gyakoribb jelenséget is, hogy a vizsgára való felkészítéssel egy időben a román nyelv alapszintű megtanulása is adott helyzetekben a közoktatásból a magánszférába kerül, fokozván az esélyegyenlőtlenséget.
Mindezek alapján állítjuk, hogy általános tekintetben a romániai magyar diákokat (különösen a tömbvidékeken és a nyelvi vagy más szempontból elszigetelt településeken élőket), illetve a kisebbségi magyar tanintézményekben vagy tagozatokon speciális tanterv alapján oktató román szakos pedagógusokat az elmúlt négy esztendőben a román nyelv tanulása, illetve oktatása terén fokozott mértékű hátrányos megkülönböztetés érte, hisz az esélyegyenlőséghez való jogukban érintette őket diszkrimináció.
A román nyelv oktatása, mint azt az elmúlt években is többször hangsúlyoztuk, különösen tömbmegyékben vagy nyelvi szempontból izolált közösségekben idegen nyelvi oktatásmódszertani eljárásokat igényel. Ezen pedagógiai kompetenciák alapos és általános fejlesztését csak átfogó és következetes továbbképzési programokkal lehet biztosítani. Javasoljuk és szorgalmazzuk ezért egy országos, kormányzati vagy európai alapokból finanszírozott komplex, nyelvoktatás-szemléletű továbbképzési program kidolgozását, amely biztosíthatja a kisebbségi román nyelvoktatásban érintett összes pedagógus (tanítók, általános és középiskolai tanárok) felkészítését, illetve egy állandó szakértői munkacsoport felállítását, amely a román nyelv tanulását támogató tananyagok és követelmények oktatási szintek közötti összehangolását biztosíthatja. Stratégiai fontosságú és halaszthatatlan intézkedésnek tartjuk továbbá az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ (Centrul Naţional pentru Politici şi Evaluare în Educaţie) kisebbségi kirendeltségének mielőbbi létrehozását és működtetését. A 2021. május 5-én folytatódó tanév fennmaradó időszakának kihívásaira való tekintettel végül arra biztatjuk pedagógusainkat, hogy az érvényben levő tételminták követelményeire (szövegértés és szövegalkotás) helyezve a hangsúlyt biztosítsák tanítványaink minél megfelelőbb felkészítését a közelgő vizsgára.

Az RMPSZ Országos Elnöksége, 2021. május 5.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Érettségi: a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult az RMPSZ

Szakmai anyagot nyújtott be a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz az értettségi vizsga román dolgozatainak értékelési módozatát illetően.
Belföld

Díjazzák a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusokat

Idén ismét díjazzák a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységét. Apáczai-díjjal legutóbb, 2022-ben négy szatmári oktatót ismertek el, Muhi Sándort, dr. Frigy Szabolcsot, dr. Jáger-Péter Mónikát és Kovács Bélát.
Szatmár megye

Két Ezüstgyopár, egy Kós Károly-, és négy Mákvirág díj került idén Szatmár megyébe

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2023-ban is Ezüstgyopár, Kós Károly-, Bolyai Farkas- és Mákvirág díjakkal jutalmazza a kimagasló eredményeket elért diákokat, illetve az oktató-nevelő munka mellett felelőségteljes közéleti tevékenységet is végző pedagógusokat: Pataki Enikőt és Kallós Zoltánt.