Vidék

Az összetartozásunkat jelképezi

2020.07.28 - 07:22

Első alkalommal tartották meg vasárnap a Partium Vidékfejlesztéséért és Mezőgazdaságáért Egyesület szervezésében a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget Mezőpetriben. A Magyarok Kenyere — 15 millió búzaszem program keretében ugyanis Szatmár mellett Bihar, Szilágy és Máramaros megyék magyar gazdái is hozzájárulnak az egész Kárpát-medencét behálózó kezdeményezéshez, melynek eredményeként az összegyűlt búzából készített kenyér rászorulókhoz kerül. Mint a rendezvény keretében el is hangzott: a mostani ínséges, járvánnyal sújtott időszakban is meg kell mutassuk, hogy össze tudunk fogni, hogy együtt erősek vagyunk, hogy segíteni tudjuk a nehéz körülmények között élőket.

A hagyományteremtőnek szánt esemény helyszíne a Mezőpetri határában található sportlétesítmény volt. Arató- és cséplőgépet, traktort is hoztak a gazdák, annak ellenére, hogy a hatályos rendelkezéseknek megfelelve korlátozott számban gyűltek össze a jelképes alkalomra.

Karádi Csaba helyi polgármester beszédében kiemelte: bízik abban, hogy hagyománnyá válik a búzaösszeöntés, Mezőpetri pedig szívesen látja vendégül a rendezvényt.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő, a Partiumi Falugazdász Hálózat koordinátora elmondta, hogy míg tavaly 5 tonnányi búzával járultak hozzá a Magyar Örökség Díjat elnyert kezdeményezéshez a szatmári gazdák, idén már 30 tonnánál járnak, de bízik abban, hogy akár 60–70 tonna is összegyűl a következő napokban, hetekben. Mint rámutatott, a járvány közepette különösen fontos az ilyen kezdeményezés, meg kell mutassuk, hogy együtt mennyire erősek vagyunk.

A Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti részlege részéről Gyenes Kincső a „magyarok kenyere” szókapcsolatot értelmezte. Csodálatos fogalomnak nevezte, de nyomatékosította, hogy a mögötte megbúvó sok-sok cselekedet — melyek révén kenyérhez jut sok-sok éhező — a legnemesebb. Nagy Sándor lelkész az Oikodomos Alapítvány nevében beszélt. Gondolatait arra a hozzáállásra alapozta, hogy a gazdák tudnak gondolni azokra, akik nem képesek előteremteni az élet jelentéssel is bíró kenyeret.

Kovács Szabolcs István, a szervező egyesület elnöke ismertette, hogy 80 gyűjtőponton várják a továbbiakban is a búzát, mégpedig augusztus 10-ig. Kiemelte: lényeges a búza mennyisége, de talán még lényegesebb az, hogy hány gazda csatlakozott ehhez a nemes kezdeményezéshez, mely révén tavaly 80 ezer gyermek örülhetett a friss kenyérnek.

A beszédek között fiatalok versmondással, citerázással és néptánccal kedveskedtek, majd a gazdaegyesület tagjaival öntötték össze a búzát egy nagy tartályba. Az esemény imával és a magyar himnusz eléneklésével zárult.

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Jó termésnek is örülhettek az új kenyér napján Lázáriban - KÉPGALÉRIA

Az új kenyér szimbolikája előtt tisztelegtek vasárnap Lázáriban, ez a nap többről szól mint búzáról és napi betevő falatról, hiszen a magyar közösség egyik alappillérét testesíti meg az új kenyér.
Vidék

Megszegetik az új kenyér Lázáriban

Szent István-napi kenyérünnepet tartanak vasárnap Lázáriban.
Belföld

Magyarországi versus romániai bérek és árak

Nyugati szomszédunknál nagyobbak a fizetések, de magasabbak az árak is — a májusi, statisztikai hivatali adatok szerint.