Külföld

Az EMA lezárta a Johnson-vakcina vizsgálatát és ismételten az oltóanyag hatékonyságát hangsúlyozta

2021.05.08 - 12:31

Az EMA a vizsgálat után EMA kiemelte: az oltóanyag előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait. Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami ügynökség április első felében kezdte meg a Janssen által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaggal végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses esetek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy, később további két erre utaló esetet jelentettek.
Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) összegzésében a vakcina termékinformációjának frissítését javasolta: az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina „nagyon ritka mellékhatásaként". A termékismertető mostantól tartalmazza azt is, hogy az egészségügyi szakembereknek és az oltásra váróknak tisztában kell lenniük azzal az eshetőséggel, hogy a beoltástól számított három héten belül nagyon ritka esetekben vérrögök képződése, illetve a trombociták számának csökkenése fordulhat elő.
Közölték azt is, hogy az uniós gyógyszerügynökség továbbra is vizsgálja, hogy a Pfizer és a BioNTech gyógyszer- és biotechnológiai cégek Comirnaty névre keresztelt oltóanyaga, valamint a Moderna vállalat koronavírus ellen kifejlesztett vakcinája esetében valószínűsíthető-e a nagyon ritka vérrögképződés előfordulása.
A feltételezett mellékhatásokról szóló jelentésében a szakbizottság úgy vélte, nincs erre utaló jel a sorolt vakcinákkal összefüggésében. A vérrögképződés kialakulásának veszélye rendkívül alacsony, kialakulásának lehetősége alacsonyabb, mint azoknál, akiket nem oltottak be — írták.
Az EMA továbbra is szoros figyelemmel kíséri az unió területén ideiglenes használatra engedélyezett valamennyi koronavírus elleni oltóanyaggal kapcsolatos adatot és tapasztalatokat — tették hozzá.
MTI, Fotó: egeszsegkalauz.hu

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Ingyenes HPV-oltás 27 éves korig, féláron 45 éves korig

Október 1-jétől életbe léptek Romániában az új HPV-oltási szabályok: bővült a jogosultak köre, a 27 év alattiak ingyen, a 45 év alattiak pedig féláron juthatnak hozzá a védőoltáshoz.
Szatmár megye

Veszett borz Sárközújlakon

Csak az oltás védheti meg a kutyát, a macskát.
Szatmár megye

Már érdemes influenza ellen oltatni

Szatmár megyében már több mint ötezren beadatták az influenza elleni oltást. A gyermekek számára orrspray változat is kérhető.