Belföld

Az egészségügyi miniszter szerint már nem sürgős a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetése

2022.01.15 - 12:59

A Digi24-nek nyilatkozva a miniszter péntek este elmondta, a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvény elfogadása, hatályba lépése és alkalmazása akár hetekig elhúzódhat, ezért nem tartja sürgősnek az intézkedést. Másfelől a reményei szerint a járvány ötödik hulláma már február végén lecseng.

A tárcavezető elmondta, a Covid-igazolványokat már a járvány negyedik hulláma előtt kötelezővé kellett volna tenni a munkahelyeken, az erről szóló politikai döntés azonban nem született meg.
'A felelősség folyamatos áthárítása volt számomra a legkellemetlenebb, egymásra mutogatás kezdődött a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetésének elmaradása miatt' - fogalmazott Rafila.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a vakcinák kevésbé hatékonyak a koronavírus omikron-variánsa ellen, de határozottan támogatja az oltást, mert az oltottak körében sokkal kisebb a súlyos megbetegedések és a halálesetek aránya. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Emelkedik a COVID-19 és influenza esetszám Szatmárban

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szeptemberi jelentése szerint 318 új COVID-19 és 284 légúti fertőzéses, influenzás esetet regisztráltak, emellett oltási és megelőzési ajánlásokat tettek.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.