Szatmárnémeti

Az eddigi legnehezebb mozgósítás volt

2020.12.11 - 13:00

A két municípiumot, azaz Szatmárnémetit és Nagykárolyt leszámítva a tulipános jelöltek Lázári községben kapták a legtöbb szavazatot — mondhatni szokás szerint, hiszen a nagyközség lakói mindig aktívan és nagy számban nyilvánították ki a véleményüket voksok által. „Egyrészt nagyon meg vagyok elégedve, hiszen Szatmárnémetit és Nagykárolyt követően Lázáriban kapták a legtöbb szavazatot az RMDSZ jelöltjei — olyan körülmények mellett, hogy a községben 40 igazolt koronavírus-fertőzött van nyilvántartva, mindegyikük két-három kontaktszeméllyel, három tanácsosom is megfertőződve, s ez a kiesés megérződött mind a részvételnél, mind a mozgósításnál. A kampány teljében-finisében én is beteg voltam, házi elkülönítésben, nem volt aki beálljon helyettem, s ez is megérződött a végeredményen. Úgy mondanám: minden körülményt figyelembe véve tűrhető eredményt hoztunk — bár én legalább 30%-kal többet gondolkodtam, s egy olyan 2000–2200–2500 szavazattal lettem volna igazán elégedett. No de aki ismer, azt is tudja, hogy maximalista vagyok, szinte a végletekig. És azt sem rejtem véka alá: Sándorhomokon lesz még elszámolni valóm, mert 750-ből 150 szavazatot hozni az nem eredmény, szinte a semmivel egyenlő. Nagypeleske és Lázári — mondjam így — odatette magát (előbbiben 331 szavazatból 287-et, utóbbiban 393 szavazatból 289-et kapott az érdekvédelmi szervezet), de Sár és Kispeleske nem, illetve nem olyan szinten, mint ahogy az elvárható lett volna” — summázza az eredményeket Béres Antal polgármester. Nem hallgatja el azt sem, hogy nehéz volt a mozgósítás, talán az eddigi legnehezebb, ugyanis az alapbázisnak számító idősebb generáció tagjai közül sokaknak fenntartásaik voltak a járványügyi biztonsággal kapcsolatban — annak ellenére, hogy a szavazóházakban igyekeztek maximálisan betartani és betartatni a szabályokat —, de a fiatalabbak közül is „sokaknak most jutott 'eszükbe', hogy baj van, mintha csak most hirtelen kezdődött volna a járvány” — teszi hozzá.

Éket vertek a közösségbe

Kettős érzelmek, az öröm mellett szomorúság és egyfajta aggodalom is jellemzi Gămai Mihály pusztadaróci polgármestert, s mint mondja: „A számokat nézve, akárcsak Kovács Jenő kollégám, rádöbbentem, hogy szeptemberben, a helyhatósági választáson nemhogy majdnem több, hanem jóval több szavazatot kaptam én, mint amennyien most összesen elmentek szavazni: 1570 szavazatot kaptam a helyhatóságin, most meg a községből 1326 szavazó járult az urnák elé… Tényleg bajok lesznek, ha nem történik valami szemléletváltás. Félreértés ne essék! A most elért eredményekre nagyon büszke vagyok, és nagyon örvendek, de aggaszt az alacsony részvétel és az az ék, amit ősszel vertek a közösségünkbe, és azóta is ott van konokul… Ha a Magyar Polgári Párt szavazóbázisa is az urnák elé járult volna vasárnap, akkor legalább 200 vokssal többet tudnánk felmutatni. Sajnálom, hogy ők így értelmezik az összefogást… Az idősek rétege otthon maradt, amit valahol meg is értek, hiszen lassan egy éve azt hallják: vigyázzanak magukra, tartsanak távolságot stb., s még ha szigorúan be is voltak tartva a járványügyi előírások a szavazóházakban, akkor sem hazardíroztak. Pályafutásom legnehezebb mozgósítása volt a mostani, de azért csak sikerült: Szamosdarán 55,44 százalékos volt a részvétel (és nagyon jól teljesített), a képviselőjelöltjeink 537, szenátorjelöltjeink pedig 532 szavazatot kaptak; Atya is visszatért a letargikus állapotból, a képviselőlista 129, a szenátusi 135 szavazatot kapott, Petére sem panaszkodhatom a 97 és 96 szavazattal — s ezúton is, ismételten köszönöm mindenkinek, aki élt állampolgári jogával, érezte a választás súlyát, és elment voksolni. Csak Pusztadaróc maradt el (442 és 449 volt a szavazatok végeredménye). Túl sokan maradtak távol, törzsszavazók nem jöttek el… Úgy tűnik, sajnos a helyhatósági választásokat követően megmaradt a harag és a tüske a közösségben, és most tüntetőleg otthon maradtak. Nem érdekelte őket sem az összefogás, sem a magyarság, sem az AUR. Egyébként ez a frusztráció szinte minden településen megmaradt az egész megyében, a helyhatósági választások magyar-magyar versengésével éket vertek a közösségbe, és ez az ék sajnos nem szívódik fel, hanem úgy látom, egyre inkább megkövesedik, pedig most itt lett volna az alkalom, hogy kezdjen gyógyulni a vereség okozta seb, elvégre pártszínezettől függetlenül csak magyarok vagyunk mindannyian… De nem így történt” — állapítja meg Găman.

Kaplonyban valóban összefogtak

Kaplony község urnáiba összesen 1115 érvényes szavazat került vasárnap, amelyeknek a 94 százalékát a tulipános jelöltek kapták. A részvétellel és az eredményekkel is elégedett Megyeri Tamás Róbert, a község vadonatúj polgármestere. „Fontos tény, hogy a kaplonyiak közül többen szavaztak az RMDSZ jelöltjeire, mint sok, Kaplonynál nagyobb településen vagy éppen kisvárosban — s példaként említhetem mondjuk Sárközújlakot, ahol az érdekvédelmi szervezet 988 szavazatot kapott, miközben az urnák elé járuló lakosok száma közel félezerrel volt több, mint nálunk. Az elért eredményünk nagyon nagy visszaigazolása annak, hogy sikerült átadni, megértetni az emberekkel: a kaplonyi mindennapokra is hatással van a bukaresti képviselet, mint ahogy az, kik vannak ott” — magyarázza.

Várakozás szerint

Elégedett az elért eredménnyel Majláth Gábor avasújvárosi polgármester, s mint fogalmaz: a községben a várakozás szerint ment szavazni a magyarság. „Ahogy a mondás tartja: sokan voltak, de még mindig nem elegen. Persze a vészhelyzeti állapot és a járványhelyzet is nagyon megnehezített mindent, beleértve a mozgósítást is, de összességében úgy vélem: 1156 szavazatból 813-at megkapni nem rossz dolog és messze nem gyenge eredmény” — mondja.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Közzétették a tituláris tanári vizsgák eredményeit

Nyilvánosságra hozták szerdán a rendes (titular) tanári állásokra kiírt versenyvizsga eredményeit.
Szatmárnémeti

Nincs tízes az érettségin Szatmár megyében

Megvannak az eredmények: idén nem sikerült 10-esre érettségiznie egy Szatmár megyei végzősnek sem, bár ahhoz közeli átlagból több is akad.
Belföld

EP választások 2024: RMDSZ 6,48%, 2 mandátum, Vincze és Winkler

Ismertette a Központi Választási Iroda (BEC) a június 9-i Európai parlamenti (EP-) választások végleges eredményeit. A jegyzőkönyv hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.