Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Szent István Kör Szatmárnémetiben, a Zárda-templom falán elhelyezett Gonzeczky János-emléktáblánál (Kazinczy/Ştefan cel Mare utca), a járványvédelmi szabályok betartásával tartotta meg tegnap a hagyományosnak számító október 6-i megemlékezést. Imát mondott ft. Istvánfi Szilárd római katolikus lelkész és nt. Kiss József református lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője. Mindketten a vértanúságról, a szent ügyért való áldozathozatal szerepéről beszéltek.

Nagy Szabolcs parlamenti képviselő beszédében Kossuth Lajost idézte: „A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelhetni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a' hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl.” Elmondta: 172 évvel a véres események után ma is élő, sajgó emlék ez a nap minden magyarnak és sok más nemzetnek egyaránt. Emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy egy ügy, egy ember, egy nép, egy nemzet mennyire tehetetlenül állhat a nála adott esetben több hatalommal bíró rendszerrel, döntéssel vagy akár eseménnyel szemben. Hatalmi önkény áldozatai, megtorlás jelképei ők, akiknek mártíromsága a mindenkori kiszolgáltatottságunkra is felhívja a figyelmet.

A parlamenti képviselő beszédében rávilágított arra is, hogy az értékválságban szenvedő mai Európa mennyire sokadrangú problémának tartja az őshonos nemzeti kisebbségek nyelveinek ügyét. Elmondta, hogy kedden Budapesten egy, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő magyar kormány által szervezett konferencián kárpátaljai magyar, ukrajnai román, moldáviai gagauz, fríz, olasz és német képviselőkkel a kisebbségvédelem jelszava alatt gyülekeztek, mert az Európában élő mintegy 50 millió, különböző nemzeti kisebbséghez tartozó polgárnak még a 21. században is védelemre van szüksége nemzeti identitásának, nyelvének megőrzése érdekében. „Ma is él a hatalmi önkény, amely a megszerzett jogokat egy tollvonással meg tudja szüntetni egyik napról a másikra, mint ahogy az Ukrajnában a kisebbségi oktatással történik ezekben a napokban” — emlékeztetett.

Az aradi vértanúkról is köztudott, hogy sokan közülük magyarul sem beszéltek. Német, örmény, délszláv származású értékes emberek voltak köztük, akik egy ügy mellett, egy vállalás mentén kényszerültek a mártírhalált vállalni, emlékeztetett Nagy Szabolcs, felvetve ugyanakkor azt a kérdést is, hogy vajon a vértanúk mit üzennének a mai percembereknek, azoknak, akik felelőtlen döntésekkel, pillanatnyi sikerekre számítva készek vállalni a politikai válság mélyítését, akik válságot szítanak egy egészségügyi krízis idején, és legfőképpen azoknak, akik tüntetéseket szerveznek és gyalázzák, zaklatják a korunk veszélye ellen egyedüli fegyverként kéznél lévő oltás mellett kiállókat. A képviselő szerint a vértanúk minden bizonnyal elmondanák, hogy az ő forradalmuk délibáb; megmutatnák számukra, hogy az ügyük hamis, de mivel üzenetük ma sok emberhez nem ér el, így a mi közösségünk, az emlékezők feladata az, hogy egészséges értékrenddel, múltban gyökerező értékítélettel haladjunk azon az úton, azon ügyek mellett, amelyek megvédik a holnap emberét is. Ilyen vállalásokra van ma szükség, kiállásra az értékek mellett, túllépve azon, ami megoszt minket, és együtt vállalni azt, ami reményt ad, ami összeköt — összegzett a parlamenti képviselő, erőt, kitartást és legfőképpen egészséget kívánva ehhez mindenkinek.

Ebben az évben Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium történelemtanára tartott előadást. Elmondta, hogy 1849. október 6-án, az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka — Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly — és egy főtisztje, Lázár Vilmos ezredes szenvedett vértanúhalált Aradon.

Póti kifejtette: a véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és a szabadságharc számos résztvevője kényszerült hosszú évekre belső vagy külső emigrációba. Az utókor pedig minden évben október 6-án tisztelettel emlékezik a szabadságharc hőseire és mártírjaira. Így tesszük ezt mi is most, 172 évvel az események után Gonzeczky János lelkész emléktáblájánál összegyűlve, aki ugyanennek a megtorlási hullámnak vált áldozatává 1849. október 8-án, és akit még Hám János szatmári püspök közbenjárása sem menthetett meg Haynau kezétől.

„Legyen a mai nap azonban különleges alkalom, és ne csak azokra tekintsünk vissza, akik a harcban elestek, vagy akik az ember által elképzelhető legnagyobb áldozatot hozták meg azért az ügyért, amiben hittek. Emlékezzünk azokra is, akiknek az arca nem bukkan fel a történelemkönyvek lapjain! Tisztelegjünk ma azoknak a családoknak az emléke előtt, akik fiaikat, férjeiket, apáikat veszítették el a haza oltárán, és akiknek úgy kellett továbblépni az életben, hogy nem lehettek biztosak benne: ez a veszteség megérte” — fogalmazott Póti, és Damjanich János imájából olvasott fel részletet, majd emlékeztetett arra az igazságra, melyet néha keserűen mondunk magunk is, hogy tudniillik a történelmet a győztesek írják…

„1849. október 6-án és az azt követő napokban, hetekben úgy tűnt, hogy a győztesek tolla az erőszak, a tollban a tinta pedig emberi vér. Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész, a XX. század egyik legkiemelkedőbb protestáns teológusa így ír egyik munkájában: ’Végtére is a történelmet a siker csinálja, a történelemcsináló emberek feje fölött viszont a történelem Ura hoz ki mindig jót a gonoszból.’ És ilyen értelemben október 6. bár veszteség ugyan minden magyar számára, de ezzel egyetemben egy új dolognak a kezdete is. Mártírjaink nem vesztettek, hanem győztek. Sikerüket leginkább az mutatja, hogy ma itt vagyunk, és bizonyítjuk: a régi értékek és elvek nem elmúltak, hanem bennünk élnek, és továbbadjuk utódainknak. Az igazi nyereség pedig az lesz, hogy a mindennapjainkban, ki-ki a maga helyén, akár elbukunk, akár győzünk, de október 6. hőseihez méltó módon, felelősségünk teljes tudatában veszünk részt a történelem alakításában, hisz ezt a felelősséget is Isten rótta ránk” — hangsúlyozta az előadó.

A történelmi előadást követően Balogh Barbara, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója mondta el Reményik Sándor A szobor helyén című versét, majd az alkalomhoz illő népdalt énekelt Simon Szabina, a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákja.

A megemlékezés koszorúzással ért véget. Közreműködtek a 44. Dsida Jenő cserkészcsapat tagjai és a székesegyház kórusa.

Elek György