A Csiszár Ferenc, Nagy Lehel, Simona Surducan, Adrian Pop, Adrian Szilagyi edzőötös tanítványai első számú kiemeltként várhatták az elmúlt hétvégi csapatversenyt. Az első körben a LPS Craiova második számú csapata volt az ellenfél: szoros volt a meccs, de a szatmári legények végig vezettek, végül 45–40-re győztek. Az elődöntőben és a fináléban remek hajrával 45–36-ra, majd 45–37-re nyertek a srácok a Nagyváradi LPS Bihorul, illetve a CSA Steaua Bukarest ellen, így a dobogó legfelső fokára állhattak a nap végén.
A fiúk az ezt megelőző napon egyébként az egyéni versenyben küzdöttek. Tudor Surducan egy remek teljesítménnyel kezdett, és a csoportverseny után első számú kiemeltként folytathatta a főtáblán. Az elődöntőben viszont az a Ștefan Baciu (CSA Steaua) volt az ellenfele, aki a nyolcaddöntőben Szabó Szabolcsot győzte le 15–10-re, a negyeddöntőben pedig a Szatmárnémeti VSK párbajtőrvívóját, Alex Oroiant verte 15–9-re. Tudor 15–8-ra kikapott a bukaresti ellenfelétől, így bronzérmet szerzett. Oroian a 6. helyen zárt, Szabó pedig a 11. lett.
Pástra lépett természetesen a kadett korosztályos Európa-bajnoki hetedik, és világbajnoki résztvevő Mézinger Marci is, aki most a legjobb nyolc között Bíró Dávidtól (CSU Craiova) kapott ki 15–12-re, így a 7. helyen zárt. A szintén tizenéves Cîmpan a 37., az SZSK legfiatalabbja, Luca Gurza pedig az 50. lett a 23 éven aluliak egyéni versenyében.
A lányok bajnokságán Daria Hotca egyéniben a 37. lett az egyéni viadalban.
Pesek Attila