Raed Arafat elmondta, a korlátozó intézkedések többek között a zárt légterű nyilvános helyekre vonatkoznak, amelyekbe csak beoltott vagy tesztelt személyek léphetnek be. Ezeket az intézkedéseket a megyei katasztrófavédelmi bizottságok hozzák meg az érvényben lévő kormányhatározat alapján.
A belügyi államtitkár közlése szerint a megyei egészségügyi igazgatóságok (DSP) feladata pótlólagos intézkedéseket javasolni, ha egy adott településen a járványhelyzet ezt megköveteli. Példának hozta fel a Kolozs megyei Meregyó (Mărgău) községet, ahol korábban 15 ezreléket is meghaladta a fertőzöttségi ráta, a korlátozó intézkedések bevezetése után azonban a ráta 4,36 ezrelékre csökkent. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a járványvédelmi szigorítások nem kizárólag a fertőzöttségi rátától függenek. AGERPRES