Szatmárnémeti

Április 20-án nyit(hat) Szatmárnémeti

2021.04.12 - 19:12

Az elmúlt napokban folyamatosan csökkent Szatmárnémeti fertőzöttségi mutatója, s amennyiben ez a tendencia folytatódik, április 20-án, amikor lejár a jelenleg is érvényben lévő piros forgatókönyv két hete, a ráta a 3 ezrelékes küszöbérték alatt lesz — ami egyben azt is jelenti, hogy a megyeközpont színt válthat: részleges telítettséggel ugyan, de kinyithatnak az éttermek, kávézók belső terei, s újraindíthatják tevékenységüket a kulturális intézmények (színház, filharmónia, múzeumok stb.) — mutatott rá Altfatter Tamás prefektus a megyei vészhelyzeti bizottság szokásos hétfői ülésén. Hangsúlyozta azt is: „Természetesen a fertőzöttségi szint csökkenéséhez elengedhetetlen, hogy a lakosság továbbra is betartsa a járványügyi előírásokat, ugyanakkor az eddigi szintcsökkenés is egyenes következménye annak, hogy egyre többen kapták és kapják meg a koronavírus elleni védőoltást.”

Újabb oltási központ nyílt meg

Mint arról korábban már beszámoltunk, megyei szinten a beoltottak száma meghaladta a 33 000-et, és az immunizálás még gyorsabb sebességre kapcsol, ugyanis tegnap újabb 3 fluxusnyi Pfizer–BioNTech-vakcina érkezett, amelyeket a szatmárnémeti Nicolae Steinhardt Ortodox Líceumban, Tasnádon, a betegellátóban, valamint Aranyosmeggyesen, az általános iskolában most megnyílt oltási központban vetnek be — nem mellékesen azokon az oltópontokon, ahol ezt a típusú vakcinát alkalmazzák, a napi immunizáltak száma 72 fővel emelkedett. S ha minden a tervek szerint halad, nagy valószínűséggel jövő keddtől négy újabb oltópont is megnyithatja kapuit: kettő Szatmárnémetiben, a Bălcescu–Petőfi és a Lucian Blaga Általános Iskolában, egy Turcon, egy pedig Borválaszúton.

A házi elszigeteltségben lévők száma is csökkent

Szatmárnémetiben 2,7, míg a megyében 1,76 ezrelékre csökkent a fertőzöttségi szint április 12-én, és a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében 12 298 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, vagyis az előző adatközlés óta alig 17 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig mindössze kettőnek lett ismét pozitív a teszteredménye.
A legfrissebb jelentés szerint a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 53, a szatmárnémeti tüdőkórházban 13, a Nagykárolyi Városi Kórházban 78, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban pedig 37 beutalt koronavírus-fertőzöttet kezelnek — közülük 22-en (tízen a nagykárolyi, tizenketten pedig a megyei kórházban) szorulnak intenzív terápiás ellátásra.
A gyógyultak száma 11 470-re emelkedett, mivel újabb 98 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, az elhunytak száma pedig változatlanul 297 — vagyis hosszú hetek után ez már a második olyan nap, amikor senki nem veszítette életét a vírusfertőzés szövődményeinek következtében.
Házi vagy intézményes karanténban 611-en vannak (olyanok, akik az úgynevezett sárga zónához tartozó országokból érkeztek), házi elszigeteltségben pedig bő százzal kevesebben, 343-an (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik). Az elvégzett tesztek száma 85 052, ami azt jelenti: az előző adatközlés óta 202 antigéngyorstesztet végeztek, és ezek alig 9,5%-a lett pozitív.
Az elmúlt 24 órában 795-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 33 697 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig kilenc esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.
Az elmúlt 24 órában is aktívabb volt a mozgolódás Szatmár megye határátkelőinél, 2207 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 194 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.