Szatmárnémeti

Állítólag csökkent a fertőzöttek száma a megyében

2020.04.30 - 18:27

Ez elvileg (és a kérlelhetetlen matematika törvényei szerint) azt jelenti, hogy eggyel csökkent a számuk, hiszen napokon keresztül 55 regisztrált fertőzöttről számoltak be, viszont az intézmény közleményének folytatásában továbbra is 23 gyógyultat és 6 elhunytat említ…

Intézményes karanténban 229, házi elkülönítésben pedig 179 személy tartózkodott, s mint az elmúlt időszakban, most is valamennyien betartották a szabályokat, azaz az ellenőrzést végző rendőr-csendőr egységek senkit nem értek tetten kilógás közben. A 2-es számú katonai rendeletben felsorolt okmányok, nyilatkozatok hiánya, illetve az ellenőrző szervek meglátása szerint ezek nem megfelelő kitöltése miatt 47 szatmárit bírságoltak meg, összesen 73 000 lej értékben.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 473 személy lépett be az ország és a megye területére — a 76 ingázó mellett 397 kamionsofőr, akik közül egyet a lakhelye szerinti megye karanténközpontjába, hatot pedig házi elkülönítésbe kísértek, míg a többi sofőrt (akárcsak az ingázókat) a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet. A csanálosi átkelőnél három személy jelentkezett belépésre, s mivel nem mutatták a koronavírus-fertőzés tüneteit, beengedték őket az országba, javasolva, hogy két hétre vonuljanak házi elkülönítésbe.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Elhúzódik a Golescu-híd javítása

Az eredetileg tervezetthez képest egy héttel később lesz kész a forgalom elől lezárt Golescu-híd.
Szatmárnémeti

Kedden repülőről is fognak permetezni

Kettős fronton lép fel a szúnyogok ellen Szatmárnémetiben: reggel légi, majd este talajról végzett permetezés is lesz kedden.
Szatmárnémeti

Újra permeteznek Szatmárnémetiben

Szerdától péntekig Szatmárnémetiben, a közterületeken lévő fákon növényvédelmi kezeléseket végeznek esténként.