Vidék

„Áldd meg, Uram, akik az oltárhoz segítettek!”

2020.09.07 - 11:18

Ritka és különösen örömteljes eseményre gyűltek egybe a hívek vasárnap délelőtt a kökényesdi Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolna udvarán (de még az utcán is), ahol két évtized után újra magyar ajkú görögkatolikus lelkészt szenteltek fel Szatmár megyében, a csedregi születésű Simon István Miklós személyében.

Örvendek, hogy ma önökkel együtt dicsőíthetjük Istent, s ennek a szentliturgiának értékes emléke marad egy új pap felszentelése. Egy-egy ilyen alkalom nagy öröm az egész közösség, de a templom életében is. Isten ajándéka. Hiszen a papot az emberek közül Isten választja ki, Ő hívja el a szolgálatra Krisztus nevében, a pap pedig Krisztust képviseli, s általa Krisztus közöttünk, az emberek között van” — köszöntötte Vasile Bizău megyéspüspök a Csedregből, Kökényesdről és távolabbi településekről érkezett híveket, az esperesség minden parókiájáról jelen lévő görögkatolikus papokat, Egeli Ferenc római katolikus plébánost, Orbán Mihály és Pakot Géza jezsuita atyákat, a teológusokat és a bazilisszákat, azaz a bazilita apácákat, valamint Pataki Csaba megyei tanácselnököt. A prédikációját Máté evangéliumának 22. fejezetében lejegyzett királyi menyegző történetére építő főpásztor hangsúlyozta: Simon István Miklós elfogadta Isten hívását, s mindennap válaszolt erre az elhívásra. „Ezen az égi ünnepségen most mindannyian meghívottak és vendégek vagyunk — mert mi lehet nagyobb öröm, mint a közös örvendezés? Mindannyian átéltük már egy-egy esküvő örömét, amikor szép ruhát öltünk az ifjú pár tiszteletére — akik a bibliai időkben hallgatták Jézus példabeszédét, nem értették azt, de mai társadalmunkra is ugyanúgy jellemző, hogy sokan az életet csak vízszintes síkon látják, nem emelik tekintetüket függőlegesen felfelé. Pedig aki nincs kapcsolatban Istennel, annak lelkében elhamvad a közös örvendezés öröme, sőt, az elhívás meghallása, elfogadása is. Isten bennünket is hív; az örök önigazolókat, akiknek kifogása — dolgozom, más feladatom van, nem érek rá — első hallásra talán még elfogadhatónak is tűnik, és az örök résztvevőket is. Legelőbb Izráel népét hívta el erre az égi ünnepségre, aztán Fia jött, hogy hívjon bennünket, ám a Fiút megölték, de Jézus elküldte apostolait minden népekhez — és azóta ez a meghívás örök, szól a jóknak és a rosszaknak egyaránt, mert Isten jósága minden emberre kiterjed, senki nincs kizárva az örök életből. Ma azért vagyunk itt, mert válaszoltunk Isten hívására, mennyei mannával táplálkozunk, és továbbadjuk ezeket az értékeket. De van egy személyes feladatunk is: megfelelni a státuszunknak. Mert sok az elhívott, de kevés a kiválasztott. Ünneplőbe öltöztettük-e a lelkünket? Megtartjuk annak tisztaságát? Lelkünk ünnepi öltözete az istenszeretet és a felebaráti szeretet. Tudom, hogy itt, Kökényesden minden vasárnap és minden ünnepen sokan gyűlnek egybe — nagy öröm, hogy ilyen sokan válaszolnak Isten hívására. A megújuló egyház öröme pedig a papszentelés. Ma arra kérjük égi édesapánkat, hogy a Szentlélek erejét terjessze ki az új papra, hogy mindig az Ő szavainak tolmácsolója legyen, mert Isten kegyelme az, amely elvezette ehhez a magasztos lépéshez” — fogalmazott.

A prédikációt követően minden tekintet Simon István Miklósra szegeződött — a derűsen mosolygós arcú fiatalember már zsenge gyermekkorától elhivatottságot érzett Isten szolgálatára, így értelemszerűen a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban végzett tanulmányait követő érettségi után a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, majd a budapesti Pázmány Péter Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 2018-ban végzett, majd szülőföldjén, Csedregben és Kökényesden görögkatolikus hittantanárként tevékenykedett, diakónussá tavaly október elején, a Szűz Mária oltalmába ajánlott sárközújlaki templom búcsúünnepén szentelték, diakóniaévét is Kökényesden töltötte, s az áldozópapi rendbe lépve továbbra is ott marad.

Megható pillanatok voltak, és nagyon sokan meg is könnyezték a papi ruhákba való beöltöztetést, mint ahogy maga István atya is meghatódottságtól elfogultan, de nagy örömmel mondott köszönetet az Úrnak az elhívásért. „De nem csak Istennek kell köszönetet mondanom, hanem szüleimnek, akik nagyon sokat dolgoztak és küzdöttek azért, hogy én idáig eljussak; köszönetet kell mondanom a jó barátoknak, az egész közösségnek — érzem, hogy mindannyian mellettem állnak. Nagyon sok jó szót, segítséget kaptam; a tíz év alatt, amíg készültem, sokan kísértek imáikkal — ezt a sok jót én nem tudom meghálálni, Isten fizesse meg jóságukat s arra kérem őket: imádkozzanak, hogy tiszta papságom legyen!” — mondta.

Útravalóul a pappá szentelést vitathatatlanul megérdemlő, jó lélek István atyának Harangozó József főesperes azt tanácsolta: eljön mindennek az ideje, „szép lassan, csöndesen dolgozz, és vezesd Isten útján a híveket! Első misédet kedden, szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján, Szűz Mária születésének és a görögkatolikus plébánia templomának búcsúünnepén mutatod be — Szűz Mária védjen meg minden rossztól, ajándékozzon neked örömöt, boldogságot és békét! Szép, hosszú papi életet kívánok!”

Az ünnepi szertartás zárómozzanataként immár felszentelt papként Simon István Miklós előbb Vasile püspököt, majd paptársait, a meghívottakat és a híveket áldotta meg.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Útjavítás és -építés viszi a prímet

Szatmár megye majd' minden községe készített pályázatot a Saligny-programra: a legtöbben az útjavításokat fedeznék ebből a programból, de van olyan önkormányzat is, amelyik nem rúghat labdába.
Szatmárnémeti

Pap- és diakónusszentelés Szatmárnémetiben

Július 3-án nm. és ft. Schönberger Jenő püspök Daly Attilát pappá, Tempfli Mátét pedig diakónussá szentelte, emellett szerpappá szentelte a neokatekumenális közösség két tagját: a romani Bîndăroi Alexandru Irimiát és a barcelonai Perez Gutierrez Pablót.
Vidék

Halminál buktak le a Magyarországot keresők

A halmi határrendészet járőregysége vette észre március 3-án késő éjjel, valamivel éjfél előtt a Halmi–Kökényesd vonalon azt az ötfős gyalogoscsoportot, amelynek jelenlétét semmi nem igazolta az adott területen abban az időpontban.