Szatmárnémeti

Aggódnak az edzőterem-üzemeltetők

Fotó: Getty Images Hungary
2021.09.23 - 07:00
Aggódnak a szatmári edző- és fitnesztermek üzemeltetői — tegyük hozzá: nem alaptalanul, hiszen a koronavírus-járvány már eddig is jelentősen befolyásolta a piacot, tavaly a teljes iparág országos forgalma 50%-kal csökkent, és a termek/cégek több mint 10%-a nem élte túl a járványügyi megszorító intézkedéseket.

S most Szatmáron és Szatmárban ismét jelentős korlátozásokkal s hamarosan talán teljes bezárással kell szembesülniük — a szabályok értelmében ugyanis ott, ahol a fertőzöttségi szint meghaladja a 3 ezreléket, ezek a termek csak befogadóképességük 50%-ával működhetnek, s minimum 7 négyzetméteres területet kell biztosítsanak minden vendégnek; azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi szint meghaladja a 4 ezreléket, csak Covid-igazolvánnyal rendelkezők (beoltottak, kigyógyultak, negatív teszttel rendelkezők) vehetik igénybe az edzőtermet; 6 ezrelékes indexnél pedig be kell zárniuk.

Mivel Szatmárnémeti 4,79, Szatmár megye pedig 3,42 ezreléken áll, az edző- és fitnesztermek üzemeltetői közül tegnap többen is megbeszélésre ültek össze Altfatter Tamás kormánymegbízottal — egyrészt vázolva a nehézségeket, amelyekkel a korlátozások miatt egyre inkább szembesülnek, ugyanakkor jó döntésnek is tartják a kormány azon határozatát, hogy bizonyos index fölött csak Covid-igazolvány birtokában lehet látogatni a termeket, ez ugyanis számukra/alkalmazottaik számára is nagyobb biztonságot jelent.

Mint elhangzott, szintén a biztonság érdekében a jelen lévő teremtulajdonosoknak sikerült meggyőzniük alkalmazottaikat, hogy immunizáltassák magukat — ezzel kapcsolatban Altfatter hangsúlyosan felhívta a figyelmet: az alkalmazó semmiképp nem kötelezheti alkalmazottját arra, hogy beoltassa magát, csak az egyéni védekezés szabályait (maszkviselés, kézmosás stb.) és a kötelező távolság betartását kérheti számon rajta. Sz.K.M.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Meghaladta a kétmilliót a járvány kezdete óta regisztrált fertőzések száma

Romániában átlépte a kétmilliót szombaton a járvány kezdete óta diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, az áldozatoké pedig a 60 ezret közelíti.
Belföld

Rafila: Romániában nem lesz kötelező a koronavírus elleni oltás, a megfelelő tájékoztatáson kell dolgozni

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kijelentette, bár ő határozottan oltáspárti, véleménye szerint a koronavírus elleni védőoltás nem lesz kötelező Romániában; nem is lenne ez helyénvaló hazánkban, inkább az állampolgárok megfelelő tájékoztatásán kell dolgozni.
Belföld

22.543 személy kapta meg a COVID-19 elleni vakcinát az elmúlt 24 órában

Az elmúlt 24 órában 22.543 személy kapta meg Romániában a koronavírus elleni vakcinát - derül ki a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által szombaton ismertetett adatokból.