Belföld

A Tanulók Országos Tanácsa bírálja a kormányt, mert nem tartja be az átláthatóság elvét az állami büdzsé kidolgozásakor

2021.02.09 - 14:10

A szervezet kedden közleményt adott ki, amelyben azt írja: a törvény előírása ellenére a kormány halogatja belefoglalni a 2021-es állami büdzsébe az iskolai ösztöndíjak kifizetéséhez szükséges összegeket.

Azt megelőzendő, hogy egyes helyi önkormányzatok csupán havi 8 lejes ösztöndíjat juttassanak a tanulóknak, rendkívül fontos gyakorlatba ültetni a kormány tavaly decemberben hozott határozatát, amely 100 lejben határozza meg az iskolai ösztöndíjak alsó küszöbértékét. Ha azonban a kormány nem különíti el az ösztöndíjak finanszírozásához szükséges összeget a büdzsében, a határozat nem lesz alkalmazható - hangsúlyozzák a tanulók képviselői.

A szövetség azt is nehezményezi, hogy bár számos alkalommal kezdeményezett megbeszélést az ösztöndíjakról a pénzügyminisztérium képviselőivel, ez idáig semmiféle választ nem kapott.

'Határozottan bíráljuk ugyanakkor a kormányt amiatt, mert az átláthatóság betartása nélkül dolgozta ki az idei költségvetést, és nem tanácskozott ebben az ügyben a civil szféra képviselőivel' - áll még a közleményben.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Turos Lóránd: Néhány napon belül véget érhet a kormányválság

Az RMDSZ ügyvezető elnöksége támogatja Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelöltségét.
Belföld

Nem áll be Veştea mögé az RMDSZ

Olyan szavazatokra is szükség lenne a kormányalakításhoz, amelyekkel nem akar egy lapra kerülni a Szövetség.
Belföld

Adrian Veștea az új kijelölt miniszterelnök

Ő a PNL első alelnöke, de nem a párt javasolta. A Brassó Megyei Tanács elnöke és volt már fejlesztési miniszter.