Vidék

A szociális kötelességek is fontosak

2020.08.28 - 18:13

„2016-ban nagyon komoly programmal álltunk a mezőfényiek elé. Akkor többször jelezték felénk, hogy magasra tettük a lécet, és talán túl sokat vállaltunk. Most azonban nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy teljesítettük az ígéreteinket, sőt, néhány területen még többet is” — fogalmaz Brém László, Mezőfény polgármestere. Brém négy évvel ezelőtt vette át a település vezetését, előtte sikeres magánvállalkozóként dolgozott a községben. Munkatársunkkal a település jövőjéről, az önkormányzat terveiről és egy következő mandátum kihívásairól beszélgetett.


— Derekasan bevallom, pár éve nem jártam Mezőfényen, arra viszont határozottan emlékszem, hogy akkor nagyon kátyús úton jutottunk el a településre. Hogyan látja, mit hozott a község életébe a felújított útszakasz?


— Megközelíthetőséget (mosolyog elégedetten). Máris a tárgynál tartunk, ha arról beszélünk, hogy milyen irányba mozdult a településünk. Első lépésként ugyanis összekötöttük Mezőfényt Nagykárollyal. Nagyon hosszadalmas folyamatnak sikerült pontot tennünk a végére. A siker titka pedig a csapatmunka volt. Pataki Csabának, a Szatmár Megyei Tanács elnökének és nekünk ugyanaz volt a célunk, és mindkét csapat ugyanabba az irányba mozdította előre az ügyet. Ennek köszönhető, hogy ma korszerű úton közlekedhetünk. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak ezért. Remélem, továbbra is együtt dolgozhatunk, ugyanis van még pár jó ötletünk, melyeket szeretnénk megvalósítani a mezőfényi emberek érdekében.


— A közlekedés elengedhetetlen része a parkolás is, úgy látom, hogy ez ügyben is komoly előrelépések történtek…


— Igen, több parkolót alakítottuk ki a község területén, hiszen ez is a programcsomagunk része volt.


— Ha visszagondol erre a mandátumra, mire a legbüszkébb?


— Nem is tudom… Örülök, mikor azt látom, hogy a fiatalok használják a gördeszkapályát, a műfüves focipályát, illetve a kisebb gyerekek a játszóteret, melyeket kialakítottunk. Ugyanakkor ha a község biztonságára gondolok, akkor megelégedéssel tölt el, hogy sikerült korszerűsítenünk a közvilágítási rendszert, illetve térfigyelő kamerákkal láttuk el a legforgalmasabb köztereinket és épületeinket. Ezek természetesen nem a legnagyobb volumenű befektetéseink, de hozzájárulnak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a közösségünkben, és a fiataljaink ne akarjanak elköltözni Mezőfényről.


— Jelentősen felpezsdült a helyi kulturális élet is, ehhez azonban első körben a kulturális épületeiket kellett felújítani…


— Igen, ez is része volt az ígéreteinknek. Szerettünk volna új szemlélettel tekinteni a helyi kulturális életre, és ehhez a községnek az adottságai is megvoltak. Tavaly felújítottuk az úgynevezett régi kultúrotthonunkat. Arra gondoltunk, hogy mivel ez egy kevesebb férőhelyes terem, a fiataljaink használhassák bulikra, rendezvényekre, különböző összejövetelek megtartására. Sajnos egyelőre csak néhány eseménynek adhatott otthont, mivel a koronavírus-járvány miatt minden mást le kellett mondanunk. Az úgynevezett nagy kultúrotthonunkban is jelentős beruházások történtek, és itt is sok szép eseményt tudtunk megrendezni. Állandó vendégeink voltak az elmúlt években a Pesti Művészszínház elődadói. Több telt házas előadásnak örülhettünk, a jegyek pedig elővételben pár nap alatt elfogytak. De a rendezvényeink között említeném a Nyárindító Fesztiválunkat, a Mezőfényi Lovas Napokat vagy a község napjait, melyek mind nagyon sok látogatót vonzottak a településünkre. Ja és el ne felejtsem a Katalin-bált, melynek évtizedekkel ezelőtt hagyománya volt Mezőfényen, mostanra pedig sikerült visszahoznunk ezt.


— Sajnos idén minden jelentős rendezvény elmaradt. Hogyan szervezték át ezek költségvetését?


— Mi is nagyon sajnáljuk, ugyanakkor megértettük, hogy a közösségünk biztonsága érdekében le kell mondanunk a rendezvényeinkről. A helyzetet azonban igyekeztünk a javunkra fordítani, és az elmaradt rendezvényekre szánt összeget némi kiegészítéssel a szelektív hulladékgyűjtés egyszerűbbé, civilizáltabbá tételére fordítottuk. Hosszas jogi procedúrát követően lezártunk egy közbeszerzési eljárást, mellyel Mezőfény minden háztartása három darab, egyenként 120 literes színes szemetest kap. Ezentúl tehát a háztartások zöld, kék és sárga színű kukákba gyűjthetik szelektíven a szemetet. A hulladéktárolók kiosztása hamarosan elkezdődik. Ezzel egy időben pedig szeretnénk felszámolni azt a néhány gyűjtőpontot a község forgalmasabb útkereszteződéseiben, melyeket nehezen lehet tisztán tartani, és esztétikailag is rontják a faluképet.


— A falukép szépítéséhez a kormány településfejlesztési programjából nyert pályázatuk is jelentősen hozzájárul. Mit foglal magában ez a beruházás?


— Ez egy nagy, 2,4 millió euró értékű pályázat, melynek munkálatai jelenleg is zajlanak, de sajnos messze van még a vége. Ebből az összegből először is új aszfaltréteget kapott a Csanálos felé vezető út. Jelenleg is dolgoznak a község járdáinak a térkövezésén, s örömmel mondhatom, hogy a projekt végére Mezőfényen mindenhol korszerű járdákon közlekedhetünk majd. A járdák mellett pedig minden háztartás előtt egységesen kialakítják a vízelvezető árkokat, illetve a kocsibeállókat is. A munkálatokat 2022-ig kell befejeznie a kivitelező cégnek. Személy szerint azt remélem, hogy ennél is hamarabb elkészülnek. Mindezzel párhuzamosan a vízvezetékeket is kicseréljük ott, ahol szükséges, illetve ahol lehetséges. Ezután következhet a zöldövezetek helyreállítása, illetve bővítése.


— Ezt tekinti a következő mandátum kihívásának?


— Igen, a következő mandátumban szeretnénk befejezni a járdákat, vízelvezető árkokat és kocsibeállókat, majd ezt követően egy olyan egységes, zöld, élhető faluképet kialakítani, ami kellemes és egészséges az itt élők, illetve ide látogatók számára. A következő négy évben több figyelmet szeretnénk fordítani az idősekre, illetve a szociális problémákra. Egyre több az idős személy a községben, akik társaságra vágynak, adott esetben talán segítségre is szorulnak. Éppen ezért arra gondoltunk, hogy a polgármesteri hivatallal szemben lévő épületben egy nappali idősklubot, illetve egy szociális központot alakítanánk ki számukra. Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a találkozásra, az értelmes időtöltésre, hogy legyen lehetőség az alapvető egészségügyi ellátásra. Gondolok itt vérnyomás- vagy vércukorszintmérésre, sőt, ha lehetséges, akár egy meleg ebéd elfogyasztására is lehetőséget biztosítanánk. Az elmúlt hónapokban több szakértővel egyeztettem arról, hogy milyen forrásból tudnánk finanszírozást szerezni erre a beruházásra, és lassan körvonalazódnak a lehetőségek. Egy másik, jelenleg nem egészen kihasznált épületet is szeretnénk felújítani és élettel megtölteni, ez pedig az egészségügyi központ mellett lévő ingatlan, melynek a felső szintjén egy vendégek fogadására alkalmas helyet alakítanánk ki. Több határon átnyúló testvértelepülési, illetve más kapcsolatunk is van, ezért gyakran jönnek hozzánk vendégek: diákok, sportolók vagy hivatalos látogatók. Nekik szeretnénk korszerű szálláslehetőséget biztosítani. De a tervek között említeném a sportcsarnok felújítását, illetve a sportolási lehetőségek további bővítését. Van egy jól működő Kulturális és Sportegyesületünk, amelynek tagjai nagyon ügyesen végzik a dolgukat, sok gyerek vesz részt különböző sporttevékenységeken.


— Az előttünk álló választásoknak a tétje tehát az, hogy lehetőséget kapnak-e a terveik folytatására?


— A szeptember 27-i választásnak két nagy tétje van: az egyik az, hogy csapatommal lehetőséget kapunk-e egy olyan Mezőfény megteremtésére, amilyenről, úgy gondolom, mindannyian álmodozunk; a másik pedig, hogy ezt egyedül kell-e elérnünk, vagy megkapjuk hozzá a szükséges segítséget. Pataki Csaba az elmúlt négy évben bizonyította, hogy akar és tud is segíteni Mezőfénynek. Amennyiben ő marad a Szatmár Megyei Tanács elnöke, akkor biztosak lehetünk benne, hogy számíthatunk rá munkánk minden szegmensében, mert csakis együtt lehetünk erősek. (X)

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Mezőfény: kevés cukor, de nívós borok

Mintegy hetven mintával vettek részt mezőfényi borászok a községben rendezett szombati borversenyen. „Vékony év” borai kerültek a zsűri elé, de az elvárt nívót még így is megütötték.
Vidék

Év végére befejezik a falurendezési munkálatokat Mezőfényen

Hamarosan elkészül a kivitelező vállalat a mezőfényi utcák teljes felújításával. A zöldövezetek beültetését követően szebb, kellemesebb környezetben telnek majd a településen élők mindennapjai.
Vidék

Remekül fesztiváloztak a mezőfényiek

Több százan vettek részt vasárnap a mezőfényi Nyárindító Fesztiválon, amit évek óta ilyentájt, június végéhez közeledve rendeznek meg a Nagykároly szomszédságában található településen. Az idei sztárvendég a NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia volt.