Szatmárnémeti

A szenvedések Erasmusa

2021.09.17 - 12:13
A képzés megkezdése előtt már beszámoltunk arról, hogy milyen nehézségek elé nézett a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület, akik a világjárvány alatt vállalkoztak arra, hogy megszervezik élő jelenléttel a nyolcországos nemzetközi projektet, ám a szervezők akkor még nem tudták igazán, hogy pontosan mire is vállalkoznak.

A hetente változó járványügyi intézkedések szinte lehetetlenné tették a szervezést, de azért szeptember 4. és 11. között mégis találkozott negyvennégy fiatal, akik nyolc ország véleményét képviselték.

hirek/2021/szeptember/17/smew1.jpg

„Rettenetes volt a szervezés. A kezdeti partnerek sorra mondták vissza a már biztosnak hitt jelölteket vagy egy adott pont után fogták magukat és egyáltalán nem jeleztek vissza. Ki kellett írnunk egy nyilvános keresést, amire mázlinkra elég sokan jelentkeztek. Úgy is mondhatnám, hogy a derült égből pottyantak be hozzánk későbbi résztvevők. Ez azonban nehezítette a dolgokat, mert ahelyett, hogy a partnerszervezet beszélt volna velük, nekünk kellett szinte mindegyikkel külön-külön tartani a kapcsolatot. Egyik pillanatban úgy tűnt, hogy Lengyelországból hatan lesznek az öt helyett, a második napon azonban kiderült, hogy ebből a hatból már csak egy maradt, s kezdhettük újra a keresét” – emlékezett vissza Őri-Pákay Franciksa, az Erasmus projektek vezetője, aki szerint ez olyan volt, mint egy hajtóvadászat. De így került Szatmárnémetibe egy elég vegyes csapat, akik még több véleményt képviseltek, mintha az eredeti felállás érkezett volna meg. A felkészült trénereknek köszönhetően pedig ugyanolyan sikeres projektet zárt az egyesület, mint tette azt a pandémia előtti időszakban. A projekt céljai közé tartozott, hogy a nonformális képzésen résztvevő 44 fiatal tudását az Európai Tanács ENTER! Ajánlásáról és ezek lehetséges helyi szintű bevezetéséről, ezzel együtt közösen elemezték az ajánlás megvalósítási lehetőségeit, különösképpen a foglalkoztatottság tükrében, hogy elejét lehessen venni a korai iskolaelhagyásnak a hátrányos helyzetű fiatalok körében. A jelenlévők elemezték azt is, hogy hogyan tudnának hozzájárulni az ifjúsági munkások, az ifjúsági vezetők és az ifjúságpolitikai döntéshozók közötti párbeszéd és együttműködés javításához olyan új kezdeményezések érdekében, amelyek fenntartják és erősítik az Enter! Ajánlást helyi és nemzetközi szinten, ugyanakkor kitaláltak 10 helyi és 12 nemzetközi ifjúásgi projekt-ötletet, amelyek összhangban vannak, mind az Enter! Ajánlással, mind pedig az Erasmus+ alapelveivel. Ezek közül két nemzetközi projektet a következő időszakban fognak benyújtani, három partnernél már zajlik a helyi szintű előkészítése.

hirek/2021/szeptember/17/smew3.jpg
hirek/2021/szeptember/17/smew12.jpg
hirek/2021/szeptember/17/smew13.jpg
hirek/2021/szeptember/17/smew14.jpg

„Az Enter! projekt céljai között szerepel a szociális jogokon alapuló politikai válaszok kidolgozása a fiatalokat sújtó kirekesztés, diszkrimináció és erőszak helyzeteire. Az Enter! ajánlás tükrözi az ifjúságsegítők és az európai tevékenységekben részt vevő fiatalok helyzetét és törekvéseit. Fontos része, hogy mit tartanak alapvető lépésnek a fiatalok, az ifjúságsegítők és a helyi és regionális szintű politikai döntéshozók a fiatalok társadalmi befogadása érdekében” – s pont ezért fontos, hogy az Enter @ Work projekt fiataljai között voltak olyanok, akik hátrányos körülmények között nőttek fel, de olyanok is, akik jelenleg is ilyen helyzetben élnek, magyarázta Őri-Pákay Franciska, majd hozzátette, hogy az Erasmus+ projekt azért nagyszerű kezdeményezés, mert azoknak is lehetőséget nyújt a tapasztalatcserére, akiknek anyagi, földrajzi vagy akár egészségügyi helyzetük ezt nem engedné meg. Aki hasonló projektekkel szeretne foglalkozni, annak a SZAFKE első lépésben a romániai weboldalon nézzen körül: www.erasmusplus.ro.


 


 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Iskolai tanácsadók fejlesztése: a lelki egészség védelme a cél

A SZAFKE a Bethlen Gábor Alaptól elnyert támogatásból az érdeklődő szakembereken keresztül szeretne segítséget nyújtani az oktatási rendszerben lévő gyermekeknek és közvetve szüleiknek.
Szatmárnémeti

Vissza kell állítani az egészségügybe vetett bizalmat

Szatmár megyében az egészségügyi infrastruktúra látványosan fejlődik, az ellátás javításához azonban szükség van a benne dolgozók fejlesztésére is. A SZAFKE mini projektje kommunikációs hídként működik a már praktizáló és a leendő orvosok között.
Szatmárnémeti

Képzéssorozat pandémia idején

A decemberi hónap igen mozgalmasra sikeredett a SZAFKE életében, hiszen a többhónapos huzavona után gyorsan kellett összehozni azokat a programokat, amelyet máskor év közben szerveznek meg.