Szatmárnémeti

A szatmáriak segítenek a nehéz sorsú embereken

2020.12.09 - 08:30

Minden jel arra mutat, hogy a szatmáriak segítőkész emberek, és igyekeznek a bajba jutott embertársaikra is odafigyelni. A Segíts te is – Ajută şi tu Egyesület évek óta arra törekszik, hogy a rendszeresen juttatott élelmiszeradag mellett egy-egy kiemelkedő ünnepnapon ajándékot is biztosítson kedvezményezettjei számára. „Elmondhatom, hogy most boldogok vagyunk, jól állunk a cipősdoboz-akcióval, az elmúlt napokban kaptunk tartós élelmiszerből álló felajánlást, és sikerült szimbolikus Mikulás-csomagot is adnunk a gyerekeknek. Úgy tűnik, mellénk álltak az emberek, így mi is hatékonyabban tudunk segíteni” — fogalmazott Pop Leila, az egyesület vezetője. Abból a kevés pénzadományból, ami befolyt az egyesület számlájára, és a Communitas Alapítványhoz benyújtott nyertes pályázat révén sikerült szimbolikus Mikulás-csomagot készíteni az alapítvány védencei számára, ugyanakkor pár nap leforgása alatt két esetben is tartósélelmiszer-csomag érkezett hozzájuk. „Lassan gyűl a tartós élelmiszerekből álló készletünk is. Az elmúlt napokban egy három anyukából álló csoport szervezésében nagyjából tíz család számára szükséges élelmiszert kaptunk. Pár nappal később pedig egy Németországban dolgozó szatmári fiatalember keresett meg és hozott egy nagyobb élelmiszeradagot, ami szintén tíz család számára lesz elegendő. A fiatalemberrel való beszélgetésből kiderült, hogy ismeri a szegénység fogalmát, ezért gondolkodás nélkül igyekezett a segítségünkre most, mikor hazalátogatott. Nagyon örülünk minden felajánlásnak, hisz sok család számít ránk” — fogalmazott Pop Leila. Az egyesület munkáját állandó jelleggel támogatja a Szatmárnémeti-Szigetlanka Református Egyházközség is, tájékoztatott Pop Leila.

Továbbra is várják

Az egyesület által meghirdetett cipősdoboz-akció megérintette a szatmáriakat, és szép számban juttattak el ajándékot az egyesülethez, leginkább a kisgyerekeknek ajánlottak fel meglepetéscsomagot. Pop Leila elmondta, hogy a 12–17 éves korosztály számára lenne még nagy szükségük cipősdoboz-ajándékokra, nagyjából 35 fiatal számít a szatmári közösségre, hogy karácsonykor ők se maradjanak ajándék nélkül. Az egyesület idén több mint 100 kisgyermek arcára szeretne mosolyt varázsolni az önzetlen adományozók segítségével. Most, amikor kicsit megváltozott az ünnepvárás időszaka, sokkal csendesebb, békésebb módon éljük meg a decembert, forduljunk embertársaink felé, és segítsünk azoknak, akik rászorulnak, hisz ezáltal áldottabbá válhat a mi ünnepünk is.

Elérhetőség
Pop Leila telefonszáma: 0749.987.875.
Az egyesület bankszámlaszáma: RO04RNCB0226154405050001.

Sógor Beáta

Fotó: www.facebook.com/leila.pop.9

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Madármegfigyelés és verseny

Huszonnégy tanintézmény huszonnégy diákja és kísérő tanáraik vettek részt február másodikán, a vizes élőhelyek világnapján az Élet Fája Egyesület által megrendezett eseményen.
Szatmárnémeti

Varázsoljunk mosolyt 115 kisgyermek arcára!

A Segíts te is! – Ajută şi tu! Egyesület az idei évben is szervez cipősdoboz-akciót, mely által ezúttal 115 kisgyermek arcára szeretne mosolyt varázsolni.
Belföld

Néhány tucat tanuló tüntetett hétfőn a fővárosban, a Győzelem (Victoriei) téren

Néhány tucat tanuló tüntetett a fővárosban, többletberuházásokat, a Meleg étel program kiterjesztését, korszerű kerettantervet követelve.