Szatmárnémeti

A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba is várnak gyakornokokat

2020.10.08 - 08:00

November 15-én rendezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amely idén is a bukaresti, kolozsvári, craiovai, iaşi-i, marosvásárhelyi és temesvári központban zajlik majd — derül ki a Hivatalos Közlönyben megjelent miniszteri rendeletből. Az idei esztendőben a sikeresen vizsgázók 7061 rezidensi helyet tölthetnek be. A több mint hétezer helyből 4518 orvosi, 1219 fogorvosi és gyógyszerészi, valamint 105 minisztériumi egészségügyi hálózatban meghirdetett állást tölthetnek be.

A vizsgára jelentkező orvosoknak, fogorvosoknak és gyógyszerészeknek 500 lejes beiratkozási díjat kell fizetniük — írja elő egy másik rendelet. A teszt jellegű vizsgán négy óra áll rendelkezésre a 200 kérdés megválaszolására. A sikeres vizsgához a kérdések 60 százalékára kell helyes választ adni. A hely- és posztválasztás az elért pontszám függvényében zajlik.

Jelentkezni a megyei közegészségügyi igazgatóságok közvetítésével lehet, a jelentkezési iratcsomót pedig kizárólag postán vagy futárszolgálattal lehet elküldeni, átvételi elismervénnyel október 8-a és 20-a között.

Orvosképzés Szatmáron

Az Egészségügyi Minisztérium rendelkezése szerint már nemcsak egyetemi központok, hanem a feltételeknek megfelelő megyei kórházak is részesei lehetnek a rezidensképzésnek. A szaktárca nemrég 31 állami kórház és 13 magánintézmény számára adott engedélyt, hogy tanulókórházzá váljon — köztük a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház is megkapta a lehetőséget, hogy fiatal orvosokat oktasson. A megyeközponti intézményben így már nem csak másod-, harmad- vagy negyedéves rezidensek képezhetik magukat, hanem elsőéves, frissen végzett orvosok is elkezdhetik a képzést.

A Szatmárnémetibe érkező rezidensek a patológia, intenzív terápia, fertőző betegségek, kardiológia, sebészet, bőrgyógyászat, diabetológia, gasztroenterológia, laboratórium, sürgősségi, mozgásszervi rehabilitációs, belgyógyászat, újszülöttgyógyászat, ideggyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, szemészet, onkológia, gyermekortopédia, traumatológia és ortopédia, fül-orr-gégészet, gyermekgyógyászat, pszichiátria, radiológia és urológia osztályokon tanulhatnak. A szatmári egészségügyi intézmény menedzsere, Marc Adrian már korábban is kihangsúlyozta: bíznak abban, hogy sokan fognak élni a lehetőséggel a rezidensek közül, hiszen nincs hiány a kórházban jó szakemberekből, akiktől van mit tanulni.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Leváltották tisztségéből a csíkszeredai kórház szemészeti osztályának vezetőjét és főasszisztensét

Menesztették tisztségéből a csíkszeredai megyei kórház szemészeti osztályának vezetőjét, dr. Bodó Pált és főasszisztensét - közölte szerdán Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.
Belföld

Tűz ütött ki az éjszaka a suceavai kórházban; több mint 300 beteget evakuáltak, sérültek nincsenek

 Tűz ütött ki a csütörtökre virradó éjszaka a suceavai megyei sürgősségi kórházban. Több mint 300 pácienst evakuáltak, áldozatok nincsenek.
Szatmárnémeti

Emléktábla-avatás a Németiben

Az I. Németi napok fő eseményeként került felavatásra a Szatmár és Németi egyesülésének 300. évfordulójára, illetve a templom építésének a 220. évfordulójára készült emléktábla.