Szatmárnémeti

A sok teszt ellenére kevés friss fertőzött

Fotó: Szatmár Megyei Tanács
2021.05.16 - 18:56
A lakosság egyre nagyobb arányú beoltottságának is köszönhető, hogy továbbra is folyamatosan csökkennek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos Szatmár megyei számadatok — egyre kevesebben szorulnak kórházi ellátásra, és csökkent az elhunytak száma is.

Bár egy ilyen típusú akció kapcsán van, akinek talán megüti a fülét a megfogalmazás, de töretlen népszerűségnek örvend a szatmárnémeti oltási maraton — annak ellenére, hogy már bő egy hete minden oltási központnál előjegyzés, időpontfoglalás nélkül lehet igényelni a koronavírus elleni vakcinát, sokan választották ezen a hétvégén is a Shopping City parkolójában a „sátras oltás” lehetőségét. Az elmúlt 48 órában egyébként megyei szinten nagyon sokan, 4215-en kapták meg a koronavírus elleni oltást, és ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 66 687 személyt immunizáltak a megyében, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő.

A lakossági immunizálásban aktív szerepet játszanak a Kolozsvári Katonai Kórház munkatársai is, oltócsoportjuk eddig a megye tizennégy településén 2030 igénylőnek adta be a koronavírus elleni vakcinát, s a következő napokban sem lesznek eltávozáson, tovább keresik fel sorra a községeket.

Május 16-án a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében 12 914 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan Szatmár megyében, vagyis a hétvége napjain alig 7 új esetet regisztráltak, és 3 újratesztelt páciensnek lett ismét pozitív a teszteredménye.

Folyamatosan csökken az egészségügyi intézményekben ápoltak száma is: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 13, a szatmárnémeti tüdőkórházban egy, a Nagykárolyi Városi Kórházban 19, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban pedig 5 koronavírusos pácienst kezelnek — közülük nyolcan szorulnak intenzív terápiás ellátásra, egy páciens a megyei, hét pedig a Nagykárolyi Városi Kórházban.

A gyógyultak száma 12 452-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy további kilenc páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de 357-re emelkedett az elhunytak száma is — egy alig 34 férfi páciens a Nagykárolyi Városi Kórházban, egy 63 éves, szintén férfi páciens pedig Kolozsváron, a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Házi vagy intézményes karanténban 828-an vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) ugyancsak folyamatosan csökkenő tendenciát követve 59-en.

Az elvégzett tesztek száma 96 590, vagyis a hétvégén igencsak sok, 723 mintát elemeztek, és ezek mindössze 1,4%-a lett pozitív.

Hétvégiesen megnövekedett a forgalom Szatmár megye határátkelőinél, ahol az elmúlt 48 óra leforgása alatt 4732 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 922 személynek kellett karanténba vonulnia.

Majd' 13 000 beoltott egy hét alatt

Továbbra is mélyrepülésben zuhannak lefelé a járványhelyzet mutatói Szatmárban: a hátunk mögött hagyott héten mindössze 48 új esetet regisztráltak (ismét kevesebbet, mint azt megelőzően, amikor 58-at) és 18 újratesztelt páciensnek lett ismét pozitív az eredménye (ez pedig további csökkenés az előző héthez viszonyítva, amikor 23 volt a számuk), emellett pedig ismét és szintén jelentősen meghaladta a gyógyultak száma a friss fertőzöttekét: 87 páciensnek sikerült legyőznie a kórt (míg egy héttel korábban 142-nek).

Múlt héten 5-en vesztették életüket a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében (szinte feleannyian, mint egy héttel korábban) — és az áldozatok egy 34 éves férfi pácienst leszámítva most is a középkorúak korcsoportjába tartoztak (60, 63, 72 évesek voltak).

Az elvégzett PCR-tesztek száma továbbra is decens távolságra áll a háromezerhez közeli számcsoporttól, hiszen múlt héten mindössze 2189 mintát elemeztek (azt megelőzően kicsivel azért többet, 2245-öt), viszont majd' tizenháromezer a beoltottak száma: 12 983-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát és a második, emlékeztető oltást (egy héttel korábban 11 420-an).

Változatlanul másodikok a régióban

Szatmár megye fertőzöttségi szintje május 16-án 0,32 ezrelék volt — és ezzel a régióban továbbra is tartjuk a már hónapok óta megszerzett második helyezésünket (betegszámilag pedig a harmadikat), hiszen ennél még mindig csak Máramarosban alacsonyabb a fertőzöttségi szint (0,3 ezrelék), viszont jóval magasabb (20 267) az összes fertőzött száma. A legalacsonyabb összbetegszámot még mindig a Szilágyság jegyzi (10 871), viszont a megye fertőzöttségi szintje 0,73 ezrelék; Beszterce-Naszódban a 0,62 ezrelék mellé 11 790 beteg társul, Bihar megye fertőzöttségi szintje is 0,89 ezrelékre csökkent, de a betegek száma 28 938, míg a régió „zászlóvivője” változatlanul Kolozs megye a maga (szintén csökkenő) 1,18 ezrelékével és 57 097 fertőzöttjével — egyébként szintén Kolozsban jegyezték a múlt hétre eső legmagasabb frissfertőzött-számot (345), igaz, ott továbbra is állandó a napi 1300–1500 közötti tesztelés, de Biharban is jelentős számú, 192 új megbetegedést jegyeztek.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!