Belföld

A románok csaknem háromnegyede úgy érzékeli, hogy az elmúlt öt évben nőtt a szegénység az országban

maszol.ro
2020.12.10 - 17:39
A románok 71 százaléka szerint az országban több a szegény, mint az Európai Unió államainak többségében, 73 százalékuk pedig úgy érzékeli, hogy az elmúlt öt évben rendkívül megnőtt a szegénység az országban - derül ki a kormányfőtitkárság fenntartható fejlődésért felelős igazgatóságának csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányából.

A dokumentum szerint az első állítás helytálló, ám a másodikat nem támasztják alá statisztikai adatok.

Az Eurostat szerint 2018-ban a románok 32,5%-át fenyegette szegénység és társadalmi kirekesztés, szemben az EU 21,8%-os átlagával; csak Bulgáriában volt rosszabb a helyzet (32,8%).

Ami azonban az elmélyülő szegénységet illeti, a tanulmány szerint a statisztikai adatok ellentmondanak ennek a percepciónak.

'Romániában a szegénység és a társadalmi kirekesztés által veszélyeztetettek aránya 47% volt 2007-ben (az EU-ba történő belépés évében), ez 2014-ben 40,3%-ra esett vissza, 2018-ban 32,5%-ra, 2019-ben pedig 31,2%-ra csökkent. Az EU-27-ben hasonló a helyzet: 24,5% 2007-ben, 24,4% 2014-ben és 21,8% 2018-ban. Még ha a csökkenés nem is olyan jelentős, mint Romániában, a szegénység csökkent az elmúlt öt évben az Európai Unióban is' - mutat rá a tanulmány.

A fenntartható fejlődésért igazgatóság szerint a közpolitikák hatékonysága attól is függ, hogy a lakosság helyesen fog-e fel olyan alapvető kérdéseket, mint például a szegénység.

"Sokkal jobb kommunikációra van szükségünk a szegénység kérdésében, annak érdekében, hogy növeljük a polgárok tájékoztatásának és megértésének fokát" - fogalmazza meg a közlemény.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Román – magyar külügyi kapcsolatfelvétel

Ţoiu és Orbán beszélgetésének középpontjában Magyarország külpolitikájának egy új megközelítése állt.
Szatmár megye

Horgászati tilalom lép érvénybe

Április 9. és június 8. között horgászati tilalom van érvényben Romániában. A tiltás magánvizekre nem vonatkozik.
Belföld

Románia ismét köszöni Magyarország schengeni támogatását

Oana Țoiu román külügyminiszter hivatalában fogadta kedden Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert – tájékoztatott a szaktárca.