Keresztesi Ildikó, a Carmina Renascentia zenekar művészeti vezetője lapunk kérdéseire válaszolva elmondta, hogy számukra nagyon kedves és értékes műfaj a régizene, amely ugyan rétegzene, ám nagyon sok izgalmas dolgot tartogat a kutatók és a hallgatók számára egyaránt. „Bennünket, nagykárolyi régizenészeket kifejezetten motivál, ha újrafogalmazhatunk egy-egy általunk felfedezett dallamot, eljátszhatjuk és énekelhetjük a számunkra kedves szerzők műveit” — vallotta be a művész. Keresztesi szerint egyre népszerűbb ez a műfaj, különösen annak köszönhetően, hogy 1980-ban elindult a csíkszeredai Régizene Fesztivál. Erdélyben, Magyarországon és Nyugat-Európában is számos zenekar, előadó nyúl szívesen a régi korok dallamaihoz. Több mint negyven év alatt felnőtt a régizene Y-generációja, amely anyanyelvi szinten kezeli a zene latinjának számító darabokat. Ezeket a dalokat, verseket újra életre kell hívni, hiszen csak írott forrásokra hagyatkozva tudjuk vizsgálni őket, azt senki sem tudja, hogyan szólalhattak meg anno. „A szövegek terén is számtalan érdekes anyagba fut bele az ember, ha komolyabban elkezd foglalkozni a témával. Nagyon izgalmas feladat például számunkra megfejteni, hogy vajon milyen zene szólhatott a kastélyunkban annak idején, amikor a Károlyi család előtt zenéltek a korabeli muzsikusok” — fogalmazta meg a régizene-kutatás egyik sarkalatos pontját a nagykárolyi zenekar vezetője. A XV–XVI. században ugyanolyan módszertan mentén terjedt a zene, mint ma, azaz akkor is voltak divatos szerzők és dallamok, amelyek egész Európát bejárták. A Nyugatról behozott „divatzenét” vándormuzsikusok, utazók terjesztették, hozták-vitték. Az is érdekes, hogy hogyan és milyen hangszereken szólaltak meg ezek a dallamok, hogyan jutott el Nagykárolyba az olasz zene, és milyen alkalmakkor milyen muzsika szólt.

Korhű hangszerek és előadásmód

A régizenét úgynevezett historizáló előadásmód jellemzi, ami azt jelenti, hogy a nagykárolyi zenekar az eredeti hangszerekhez hasonló kópiákat használ, nem a mai, modern, fémből készült zeneszerszámokon adja elő a több száz éves dallamokat. Nem fémhúrok feszülnek a pengetős hangszereken, hanem bélhúrok rezegnek a fatesten. A korabeliekhez nagyon hasonló furulyacsaláddal, viola da gambákkal (olasz elnevezés, magyar fordítása kb. „térdhegedű”, vagy röviden gamba) és görbekürtökkel szólaltatják meg a letűnt korok zenéjét. Ezek a dallamok különleges megszólaltatási módot igényelnek, hogy kompromisszummentesen lehessen élvezni őket. Akusztikus formában, hangosításmentesen játsszák őket a különleges hangzás elérése érdekében. „Szinte valamennyi helységnevünkhöz kapcsolódik olyan vers, amelyet több mint valószínű, hogy annak idején énekelve adtak elő a közönségnek” — tette hozzá Keresztesi. Nagykároly neve több versben is szerepel: talán a legérdekesebb mind közül az, amely gróf Károlyi Sándor főispán tábornok és neje, gróf Barkóczy Krisztina levelezésében maradt fenn. Amikor a főnemes hadba vonult, búcsúversben köszönt el kedves hitvesétől, amelyre a hölgye szintén rímekbe szedve válaszolt. Azt, hogy ezeket a verssorokat valóban ők vetették-e papírra, vagy egy háziszerző segítette végleges formába önteni az epedező szívek sóhajait, nem sikerült bizonyítani. Annyi azonban biztos, hogy ezek a sorok ránk maradtak, és a nagykárolyi zenekar elő is adja őket. Két XVII. századi, lejegyzett magyar dallammal kísérve éneklik. Keresztesi elmondása szerint egyébiránt a XVII. századi szerelmi költészet egyik szép példája az a feltehetően ismeretlen szerző tollából fennmaradt páros szerepvers, amelyben a hadba vonuló gróf Károlyi Sándor búcsúzik feleségétől. Az utolsó strófa utal a versírás helyére és a bánatos nő kilétére: „Ezerhatszáznyolcvanhatban, / Mikor készülnél az harcban, / Ez verseket én nagy búmban írtam / Nagykároly várában.”
A régizenészek által használt hangszerek beszerzése sem egyszerű, nem csak játszani kell megtanulni rajtuk, hanem tudni kell, honnan érdemes jó minőségű és korhű eszközöket vásárolni. Nem egyszerű ezek beszerzése, de vannak erre szakosodott mesterek. „Erdélyben nem tudok reneszánszfurulya-készítő mesterről, de Magyarországon és Európa-szerte többen is vannak, akik ezzel foglalkoznak. Barokk hangszereket is készítenek. Amelyeket mi használunk, azokat a londoni régizeneboltból szereztük be már több mint tíz éve” — részletezte a zenekarvezető. Marosvásárhelyről származnak a gambáik, amelyeket Deák Endre egyik barátja készít. Lőrinczi György lantkészítőmestertől nagyon jó minőségű hangszereket szereztek be. A hangszerek szeretetébe és a készítés kezdeteibe is a néhai Deák Endre vezette be az ország egyetlen lantkészítőjét, aki mára már egész Európában elismert szakember.
A régi korokban is ugyanolyan rétegzett lehetett a zene, mint manapság: alkalomhoz kötött, tájegység-specifikus, társadalmi rétegenként változó, ám legalább annyira széles skálájú volt, mint a mai muzsikák. Mindenképpen érdekes felfedezni, és a hangszerelés is kihívást jelent. Keresztesi szerint a nagykárolyi régizene-együttes szereti ötvözni a stílusokat, még akkor is, ha azok első ránézésre, első hallásra nagyon különbözőknek tűnnek. Például az egyházi zene nagyon jól megfér a világival, illetve a tánczene sem idegen az énekelt daloktól. Az is érdekes feladat, ha ki kell választani a szöveghez és a dallamhoz leginkább passzoló hangszert, és megfogalmazni azt a zenét, amely anno egy falusi mulatságban szólhatott, vagy a főurak kastélyának táncrendjében szerepelt, hiszen annak idején is minden társadalmi csoport kivette a maga részét a mulatságból. A zene mindenkié volt, ahogyan ma is az.
Rengeteg szöveges forrás maradt fenn az utókor számára, amelyekből a mai kutató válogathat. Van olyan eset, hogy egy leírt, korabeli dallamot párosítanak egy hasonló korban született verssel, amelyről tudni vélik, hogy annak idején énekelték, és a szöveg szerzője ismerhette a dallamot is. Sok esetben viszont meg van kötve a keze az előadónak: amennyiben a forrás dallamot és szöveget is megjelöl, akkor a szerzői utasítást követve kell előadni a szóban forgó művet.

Virágnyelv és elrejtett zenészek

A csíkszeredai régizene-fesztiválon már a kezdetektől jelen vannak a nagykárolyi zenészek. Minden kiadáson felléptek, idén Virágok a muzsikában - Virágszimbolika a XVI–XVII. századi európai dallamokban címmel adnak közel egyórás műsort a Mikó-várban július 16-án, szombaton 18:00 órai kezdettel. Olyan darabokat válogattak a repertoárba, vallásosakat is, amelyek a természethez, a virágok tematikájához kapcsolódnak. A reneszánsz ember tudniillik anyanyelvi szinten beszélte a „virágnyelvet”. Minden fajhoz külön szimbolika kapcsolódott, a virágok jelentéssel bírtak. A vallásos énekek esetében érdemes elmondani, hogy a Mária-himnuszokban kifejezetten gyakran élnek virágszimbolikával a szerzők — például a tiszta, fehér liliom közismert jelképnek számít, de a rózsa is fontos szerepet kap a latin és magyar nyelvű himnuszokban. A nagykárolyiak Csíkszeredába készített műsorának első része ezekből a művekből áll össze, illeszkedve a fesztivál idei fő témájához: a természet és a természetben rejlő muzsika. A második részben olyan angol zenét szólaltatnak majd meg, amelyet William Brade (1560–1630) jegyez. Ezeknek a hangszeres táncoknak az az egyik érdekességük, hogy fantáziacímeikben jelennek meg a virágnevek. Olyan kis darabok szerepelnek a repertoárban, mit a Körömvirágocskák vagy az Öreg hildebrandt. Nagyon érdekes kora XVII. századi zenészről van szó. A szerző anno a dán királyi udvarban is fellépett, és kiválóan ismerte az akkor divatos táncrendeket. 
Keresztesi elmesélte, hogy az akkori dán királyi udvar kora csodájának számított, egyedi akusztikai kialakítással rendelkezett: olyan kastélyokat építettek, ahol az előadó- és báltermekben a zenészeket „elrejtették”. Nem feltétlenül volt muszáj látni, elég volt csak hallani a muzsikusokat, ezért olyan pincerendszert alakítottak ki, amelyben a zekekarok a szem elől rejtve húzták a talplávalót, a muzsika hangja pedig különlegesen kialakított tölcsérrendszeren jutott fel a táncterembe. Ez felelősítette a hangokat, az akkori legmodernebb hangosítórendszert működtették ott. Brade mellett a szintén angol szerző, John Dowland (1563–1626) munkái is helyet kaptak a műsorban.

Közel fél évszázada Nagykárolyban

Tudni kel, hogy a Carmina Renascentia régizene-együttes 2012-ben alakult Nagykárolyban. Egy több mint negyvenéves régizenei szellemi műhelymunka folytatója, amelyet Deák Endre (+2012) indított el 1977-ben. Tagjai az egykori Collegium együttesben játszottak, és ezáltal tevékenyen részt vettek az erdélyi régizene-mozgalom fejlődésében, életében. Az együttes főként XVI–XVII. századi erdélyi, magyar és nyugat-európai egyházi és világi zenét szólaltat meg korhű hangszereken. Feladatának tekinti egy olyan zenei híd kialakítását, amely a mai modern zenei ízlésvilághoz közelebb hozza, előadásmódja által élővé varázsolja a hazai és nyugati kiadványokban fellelhető hangszeres és énekelt muzsikát. Számos helyszínen és színpadon, belföldön és külföldön egyaránt bizonyította, hogy az általa játszott régizene valóban lehet népszerű, helye és értékközvetítő szerepe van a mai hallgatóság számára. Az együttes tagjai 1980 óta visszatérő résztvevői a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak — olvasható a fesztivál műsorfüzetében. Zenekari tagok: Jónucz Alfonz (tenor, viola da gamba, furulyák), Kind Csilla (furulyák, ütőhangszerek), Keresztesi Ildikó (művészeti vezető, szoprán, furulyák, hárfa), Lőrincz Tünde (alt, dob), Lőrincz Szilveszter (basszus, viola da gamba), valamint Vezér János (furulyák, görbekürt). Amint a felsorolásból is kitűnik, többszörösen képzett, multihangszeres előadók alkotják a zenekart, akik egy koncert alatt többféle eszközt is megszólaltatnak.
A fesztiválok mellett számos nagykárolyi rendezvényen láthatjuk-hallhatjuk az együttest, sokszor fellép templomokban, illetve idén először esküvőn is játszik majd.

Végh Balázs