Belföld

A PSD kéri a hatóságoktól, hogy őszintén tájékoztassák a polgárokat Románia gazdasági helyzetének alakulásáról

2021.08.17 - 13:27
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt kéri a hatóságoktól, hogy "őszintén" tájékoztassák a polgárokat az ország gazdasági helyzetének alakulásáról.

A PSD keddi közleményében rámutat, az Országos Statisztikai Intézet (INS) által az idei második negyedévre bejelentett 13 százalékos gazdasági bővülés voltaképpen "mindössze 1,9 százalékpontos" növekedést jelent, ha az gazdaság járvány előtti helyzetéhez viszonyítunk.

Az alakulat szerint a hatóságoknak azt is ki kellene mondaniuk hivatalosan, hogy az Orban- és Cîţu-kormányok alatt "négy egymást követő negyedévben jelentősen visszaesett a gazdaság teljesítménye".

Ugyanakkor a kedden bejelentett 1,9 százalékos növekedést úgy érte el a kormány - állítják -, hogy mintegy 58 milliárd euró hitelt vett fel, a 2019 szeptemberében jegyzett 35 százalékról 50 százalékra növelve ezáltal a GDP-arányos államadósságot.

"Ennél is súlyosabb azonban, hogy ezt a járvány előtti időszakhoz mérten szerény gazdasági növekedést az állampolgárok egyáltalán nem érzik meg a zsebükön, sőt: 99 százalékuknak az életszínvonala jelentősen romlott az ellenőrizhetetlenül elszabadult infláció miatt" - áll még az ellenzéki párt közleményében.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A PSD megvonta a politikai bizalmat Ilie Bolojan miniszterelnöktől

Sorin Grindeanu pártelnök: Inkább legyünk egy hangos ellenzék, mint egy lehajtott fejű kormánypárt.
Belföld

„Egy politikai válság küszöbén állunk”

Nicuşor Dan: Soha nem jelölnék PSD-s miniszterelnököt egy PSD-AUR-kormány élére.
Szatmár megye

Román–japán együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért

Mircea Govor PSD-s képviselő japán diplomatákkal találkozott Bukarestben, ahol a mezőgazdasági együttműködésről, technológiai transzferről és a román termékek nemzetközi népszerűsítéséről tárgyaltak.