Szatmárnémeti

A nyugdíjpénztár folyósítja majd a kárpótlásokat

2021.03.04 - 10:27

Azokról a személyekről van szó, akiket deportáltak vagy hadifoglyok voltak a Szovjetunióban, illetve azokról, akiket politikai okok miatt kivégeztek az 1945. március 6. utáni diktatúra idején, és akik megkapták az AJPIS-től az 1990/118-as törvény értelmében megítélt járandóságra való jogosultságról szóló határozatot. A nyugdíjpénztár közleményében kihangsúlyozza, hogy nem azokról a személyekről van szó, akiknek a felmenőit etnikai okok miatt végezték ki 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között, ők ebben nem érintettek. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a támogatás a szülő/szülők deportálása vagy bebörtönzése idejének függvényében eltérő, az utódok pedig egész életükben havonta kapják ezt a juttatást. Az őrizetben elhunyt gyermeke havi 500 lej támogatásra jogosult — fix havi összeg, függetlenül az elhunyt szülő fogvatartásának, deportálásának és üldözésének időtartamától. Az, aki kiskorú volt, amikor szülője/szülei a fentebb említett helyzetek egyikében volt/voltak, és az, aki abban az időszakban született, amelyben az egyik vagy mindkét szülője a fenti helyzetek egyikében volt, jogosult havi pótlékra, amelynek összege megegyezik azzal a támogatással, amely az elhunyt szülő javát szolgálta volna, illetve további 700 lej jár minden egyes fogságban, deportálásban és üldözésben töltött év után. A bebörtönzés, a deportálás, illetve a politikai üldözés megszűnése után született gyermek az elhunyt szülőnek járó havi juttatás 50%-ára jogosult, továbbá 350 lejre az elhunyt szülő minden egyes üldöztetési éve után.

„Tekintettel az esetek a nagy számára (több mint 5000), amelyeket a nyugdíjkérelmek és egyéb újraszámítási kérelmek feldolgozása mellett fognak megoldani a nyugdíjosztály munkatársai, arról tájékoztatjuk a kedvezményezetteket, hogy intézményünk postai úton küldi el a következő hónapok során az adminisztratív határozatot, illetve a kifizetésekről szóló értesítéseket. Ám a határozatok kiadásának időpontjától függetlenül visszamenőlegesen is megkapják járandóságaikat, nevezetesen a kérelem AJPIS-hez történő benyújtását követő hónap első napjától kezdődően” — írja a nyugdíjosztály közleménye.

„A pályázóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy nem kell személyesen megjelenniük a megyei nyugdíjpénztárban e jogok igényléséhez, mert a következő hónapokban intézményünk hivatalból folyósítja ezeket a juttatásokat, és nem kell ezt külön igényelni. Eddig 502 kifizetési határozat született az említett jogalapon” — fogalmazott Cristian Soponoş, az intézmény ügyvezető igazgatója.

Sógor Beáta

Fotó: Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A legnagyobb különnyugdíj 25.184 lej

De van egy nyugdíjas bankár, aki 100.000 lejt kap.
Belföld

Nyugdíjkorhatár: egy gyerek fél évet ér

Jövő évtől már azok az anyák is hamarabb mehetnek nyugdíjba, akik csak egy gyereket szültek és neveltek. Egy gyerek 6 hónap korkedvezményt jelent, hét gyerek esetén 42 hónappal kell kevesebbet dolgozniuk.
Szatmár megye

A nyugdíjak folyósításának beszüntetésével fenyegetőznek

A Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár dolgozói ma is csatlakoztak országos kollégáikhoz, akik immár 11. napja tüntetnek, azért, mert elégedetlenek a rendszer méltánytalanságaival. komolyabb demonstrációra is el vannak szánva a szatmáriak is.