Belföld

A legfelsőbb bíróság visszautalta a katonai ügyészségnek az 1989-es forradalom ügyének vádiratát

2021.05.22 - 08:40

A büntetőper előzetes bírósági eljárása keretében született határozat ellen a hivatalos kiközlés utáni három napban lehet fellebbezni. A döntést ugyanaz a bíró hozta meg, aki 2020 októberében kizárta az ügyészség bizonyítékainak egy részét, felszólítva a vádhatóságot, hogy öt napon belül orvosolja a vádirat rendellenességeit és közölje, fenntartja-e még a vádat, vagy kéri az ügy visszautalását. Akkor kizárták a bizonyítékok közül — többek között — Gelu Voican Voiculescunak és Ion Iliescunak a szenátusi bizottság előtt tett nyilatkozatait, a bizottság által a '89 decemberében történt eseményekről készített jelentést és az ennek alapjául szolgáló dokumentumokat, valamint többtucatnyi sértett fél nyilatkozatát.

A katonai ügyészek 2019 áprilisában küldték el a legfelsőbb bíróságnak az 1989-es forradalom ügyének vádiratát, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben a vádirat törvényességét és a felek által benyújtott kérelmeket és kifogásokat vizsgálják meg.

Ion Iliescu volt államelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Iosif Rus tábornok, a román légierő egykori parancsnoka ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat. Iliescu a per egyik tárgyalásán sem jelent meg.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban, december 22-e után, 862 személy meghalt és 2150-en megsebesültek — áll a vádiratban.
AGERPRES, Fotó: deschide.md

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Az 1989-es hősökre emlékeztek

Szatmárnémetiben az Antikommunista Ellenállás Emlékművénél emlékeztek meg a ’89-es megmozdulások hőseiről, akik életüket adták a kommunista diktatúra megdöntéséért és a szabadság kivívásáért.
Belföld

Iohannis az 1989-es forradalomról: az igazság kiderítése és a borzalmakért felelősök megbüntetése a román igazságszolgáltatás megbocsáthatatlan adóssága

Az igazság kiderítése és az 1989. decemberi "borzalmak" felelőseinek megbüntetése a romániai igazságszolgáltatás "megbocsáthatatlan adóssága" - jelentette ki Klaus Iohannis államfő szerdán, a román forradalom és szabadság győzelmének napja alkalmából.
Belföld

Iohannis államfő koszorút helyezett el az 1989-es forradalom áldozatainak emléket állító keresztnél

Klaus Iohannis államelnök kedden az 1989-es forradalom áldozataira emlékezett.