Belföld

A kultúra támogatásának hiánya miatti tiltakozásként állami kitüntetést utasított vissza Alexander Nanau

2021.01.12 - 13:43

Nanaunak január 15-én, a román kultúra napja alkalmából kellett volna átvennie a kulturális érdemrend díjat Klaus Iohannis államelnöktől. A rendező kedden közölte, hogy nem veheti át az elismerést, hiszen a román kultúra példa nélküli válságban van, és az alkotók hiába javasoltak többször is megoldásokat a hatóságoknak az ágazat megmentése érdekében, ezek nem valósultak meg. Nanau szerint ilyen körülmények között "cinikus" jelképesen kitüntetni a kultúrát.     A rendező nyílt levelében kitért a román filmipar válságára is. Szerinte a hatóságok március óta ezt csak mélyítették tétlenségükkel, így az ágazat intézményei a "klinikai halál" állapotába kerültek. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy színház- vagy filmművészeti egyetemet frissen végzett fiatalnak az egyedüli lehetősége jelenleg az elvándorlás.
    Mint a román média felidézte, a romániai filmgyártók tavaly év végén elégedetlenségüket fejezték ki, hogy a filmgyártás 2018-ban meghirdetett állami támogatásának kifizetése tavaly elakadt, a hatóságok többszöri ígérete ellenére sem térítették meg a gyártók kiadásainak egy részét, amelyre a törvény szerint jogosultak lett volna.
    Románia Nanaunak a 2015-ben kigyulladt bukaresti Colectiv szórakozóhely tragédiájáról készített dokumentumfilmjét nevezte az Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában.

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Rangos díj a rekettyés citerásoknak

Szombaton, május 14-én rendezték meg a magyarországi Kállósemjénben az I. Rózsafa Nemzetközi Ifjúsági Népzenei Találkozót és a XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny ifjúsági elődöntőjét, amely országos KÓTA-minősítő megmérettetés.
Belföld

Colectiv-per: ismét elhalasztották a jogerős ítélet kihirdetését

A bukaresti táblabíróság csütörtökön április 15-ére halasztotta az ítélethozatalt a Colectiv-ügyben.
Külföld

A CODA, a Ne nézz fel és a Dűne is esélyes az Amerikai Forgatókönyvírók Céhének díjaira

A CODA, a Ne nézz fel és a Dűne című filmek is esélyesek az Amerikai Forgatókönyvírók Céhének (WGA) díjaira - írja a Variety.com.