Külföld

A járvány kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában

2020.04.07 - 10:11

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden 32 újonnan diagnosztizált betegről adott hírt, szemben az egy nappal korábban jelentett 39-cel. A hétfőn azonosított páciensek mindegyike külföldről érkezett az országba. A külföldről behozott esetek száma ezzel 983-ra emelkedett.

Amióta az országban a vírus terjedése mérséklődött, a járvány elleni intézkedések középpontjába a külföldről érkezett és a tünetmentes fertőzöttek kerültek.

Jóllehet a külföldről érkező fertőzöttek zöme kínai állampolgár, Kína határozatlan időre korlátozta a külföldiek belépését az országba, a légitársaságokat pedig a befelé irányuló nemzetközi járatok ritkítására kötelezte. A külföldről hazatérő utasok mindegyikén elvégzik a vírustesztet, de a negatív eredmény esetén is kötelező mindenkinek a 14 napos karantén.

A panaszmentes fertőzöttek számát április 1-jétől kezdték el naponta közzétenni. Hétfőn 30 ilyen esetet azonosítottak, közülük 18-at a közép-kínai Hupej tartományban, a járvány kínai gócában. Velük együtt összesen 1033 aszimptomatikus fertőzöttet tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban, ahonnan a vírus tavaly év végén terjedni kezdett, a tervek szerint szerdán oldják fel a január 23-án bevezetett vesztegzárat. A 11 milliós városban a hivatalos adatok szerint eddig 50 008 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, közülük 2571-en hunytak el, és jelenleg 515-öt ápolnak.

Hongkongban az igazolt fertőzöttek száma 900 fölé emelkedett hétfő éjfélig, ezért a város vezetése határozatlan időre meghosszabbította a külföldiek belépésére vonatkozó tiltást - jelentette kedden internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című helyi lap. A döntés hátterében az áll, hogy Hongkongban a legtöbb új eset szintén a külföldről érkezők közül kerül ki. Hétfőn 24 újonnan diagnosztizált fertőzöttből mindössze hat kapta el a vírust a városon belül. A hat páciens a helyi szórakozóhelyeken fertőződött meg, amelyeket azóta már bezárták a társas érintkezések korlátozására irányuló óvintézkedések keretében. Az elmúlt két hétben a fertőzöttek száma több mint duplájára nőtt - 357-ről 914-re -, az utóbbi 14 napban azonosított eseteknek pedig mintegy háromnegyede érkezett külföldről. A hazatérő hongkongiaknak 14 napra házi karanténba kell vonulniuk, míg a Kína szárazföldi részéről, Makaóból, vagy Tajvanról érkezőket hotelekben helyezik karanténba, ám - a hongkongi lakosokat leszámítva, - ezekről a területekről is csak azokat engedik be a városba, akik az elmúlt két hétben nem jártak külföldön.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.