Szatmárnémeti

A háziorvosokhoz is fordulhatnak vakcináért

Fotó: MTI
2021.08.16 - 08:53
Már több mint 7200 lakos kérte a Szatmár megyei háziorvosoktól az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinával való immunizálást. Ha nem az öt oltóközpont valamelyikét veszik igénybe, 65 családorvostól igényelhetik a koronavírus elleni oltást.

Az elmúlt hét közepéig 89 181 személyt oltottak be Szatmár megyében a koronavírus elleni vakcinák valamelyikével, közülük 7205-en az oltási kampányhoz csatlakozó 65 családorvosi rendelőben vettek részt az immunizáláson. A háziorvosok rendelőiben az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinával oltják be az igénylőket — közölte a Szatmári Prefektusi Hivatal.

Altfatter Tamás prefektus és dr. Macrina Mihai, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezérigazgatójának közös gyűlése után a kormányhivatal illetékese kihangsúlyozta: nagyra értékeli a szatmári családorvosok munkáját, mellyel kiveszik a részüket a koronavírus elleni immunizálási kampányból, tevékenységükre pedig nagy szükség van, hiszen az oltóközpontok nem fedik le a megye minden térségét. Azzal, hogy péntektől a legtöbb országba való belépéshez elengedhetetlenné vált a QR-kóddal ellátott COVID-igazolvány, mely igazolja az Európai Unión (EU) belül az oltottságot, a COVID-19-ből való meggyógyulást vagy a negatív teszteredményt, ismét észrevehetően nőtt azoknak a száma, akik igénylik a koronavírus elleni oltást.

Szatmár megyében erre öt oltóközpontban és 65 családorvosnál van lehetősége a lakosságnak. Az oltóközpontok közül kettő Szatmárnémetiben működik: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó régi poliklinikán, a Gheorghe Lazăr utca 5. szám alatt naponta 8–20 óra között kérhető a Pfizer–BioNTech-vakcinával való immunizálás, míg a 16-os lakónegyedben lévő Avram Iancu Általános Iskola sporttermében, a Muncii sugárút 19. szám alatt a Pfizer–BioNTech és az AstraZeneca védőoltása egyaránt igényelhető kedden, csütörtökön és szombaton 8–20 óra között. A megyeközponton kívül Nagykárolyban működik oltóközpont, a Iuliu Maniu utca 20. szám alatt lévő Iuliu Maniu Iskolaközpont sporttermében kedden, csütörtökön és szombaton 8–20 óra között, ahol a Pfizer–BioNTech védőoltásával immunizálnak, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban, a Victoriei utca 90. szám alatt csütörtökön és pénteken kérhető a Pfizer–BioNTech- és az egydózisú Johnson&Johnson-vakcina reggel 7-től délután 3-ig, míg a petei határátkelőnél mindennap 10–22 óra között a Johnson&Johnson védőoltása kérhető.

Azok számára, akik a családorvosi rendelőkben immunizáltatnák magukat, közöljük a kampányban részt vevő szakemberek a Szatmári Prefektusi Hivatal által lapunkhoz eljuttatott elérhetőségeit:

Szilágyi László — Felsőberekszó, 0720.440.777

Simon Katalin Gyöngyi  — Börvely, 0261.872.013

Blaga Vasile — Bogdánd, 0261.828.223

Simon Attila — Kaplony, 0261.873.126

Zaharie Victor  — Kaplony, 0261.873.087

Bartis Árpád — Nagykároly, 0261.864.497

Kállay Beáta  — Nagykároly, 0361.412.037

Lupsica Negrean Angela — Nagykároly, 0361.414.942

Orbán Elza — Nagykároly, 0361.429.970

Zurbau Emilia — Nagykároly, 0261.863.302

Marcus Carmen Mihaela  — Avasújfalu, 0261.858.111

Maier Georgeta — Szamosdob, 0261.869.113

Soos Adela Elisabeta — Pusztadaróc, 0261.751.204

Kassai Carol  — Halmi, 0261.773.014

Orosz Trombitás Eszter — Kökényesd, 0261.773.008

Kulcsár Andrei — Hadad, 0261.829.002

Kulcsár Erzsébet — Hadad, 0261.829.002

Makkai Előd — Középhomoród, 0261.870.773

Hura Melinda Márta — Lázári, 0261.765.547

Enyedi Ilona — Patóháza, 0261.842.173

Papp Alexandru Tibor — Avasújváros, 0744.701.236

Suta Mirela — Szilágypér, 0261.821.703

Sichet Mariana Manuela — Remetemező, 0261.871.704

Kremer Renáta — Szaniszló, 0261.821.218

Albon Sanda Ioana — Szatmárnémeti, 0740.841.693

Anitas Cornel Ionel — Szatmárnémeti, 0261.766.390

Ardelean Florica Lucia — Szatmárnémeti, 0261.717.125

Bartha Lucia Cornelia — Szatmárnémeti, 0261.715.571

Besenyei Gedő Éva — Szatmárnémeti, 0745.616.848

Bilatiu Carmencita — Szatmárnémeti, 0261.877.095

Boros Gheorghe — Szatmárnémeti, 0261.766.390

Budai Erzsébet Katalin — Szatmárnémeti, 0261.743.712

Bumbuluţ Călin — Szatmárnémeti, 0261.762.600

Cioltean Mariana — Szatmárnémeti, 0261.767.187

Coica Costel Dorel — Szatmárnémeti, 0261.766.390

Cozma Rodica — Szatmárnémeti, 0261.766.390

Danciu Claudia — Szatmárnémeti, 0723.407.862

Dragos Zoltán — Szatmárnémeti, 0261.759.859

Golea Niţă Bujor — Szatmárnémeti, 0261.766.390

Holobutiu Daniela — Szatmárnémeti, 0261.714.608

Láng László — Szatmárnémeti, 0261.769.725

Láng Tímea Annamária — Szatmárnémeti, 0261.769.725

Lăzărescu Irina Dominita — Szatmárnémeti, 0261.769.349

Micul Nicolae Sorin — Szatmárnémeti, 0261.762.600

Micul Viorica — Szatmárnémeti, 0261.717.467

Molnar Elena — Szatmárnémeti 0261.766.390

Munteanu Adrian — Szatmárnémeti, 0261.766.390

Olteanu Melinda — Szatmárnémeti, 0261.766.390

Plosca Floare — Szatmárnémeti, 0261.769.131

Puskás Csaba — Szatmárnémeti, 0261.769.725

Racovitan Aurica — Szatmárnémeti, 0361.408.267

Sacal Vasile — Szatmárnémeti, 0261.769.725

Salagean Serban Ioana — Szatmárnémeti, 0261.877.095

Sava Toader Viorica — Szatmárnémeti, 0261.761.811

Sora Veronica — Szatmárnémeti, 0261.743.008

Besenyődi Beáta — Tasnád, 0764.575.981

Pataki Ludovic — Tasnád, 0261.825.544

Ruba Călin Silviu — Krasznaterebes, 0261.875.972

Bíró Enikő — Turc, 0261.834.670

Chira Vasile — Turc, 0261.834.468

Fortuna Irina — Turc, 0746.166.670

Fortuna Vitalie — Turc, 0261.835.800

Kintzel Helga — Csomaköz, 0745.610.056

Boldut Angéla Erzsébet — Vetés, 0261.820.701

Rotar-Barbur Alina-Maria — Vetés, 0740.232.627

 

Bumbuluţ Krisztina

 

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Június végéig maradnak a pontértékek - egyelőre befagyasztották a konfliktust

A Román Orvosi Kamara (CMR) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a döntéshozókkal lezajlott tárgyalások eredményeként az egészségügyi alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban a szolgáltatásokért járó pontértékek 2024. június 30-áig nem változnak, a 2023 utolsó negyedévére megszabott szinten maradnak.
Szatmár megye

Influenza: két patikában oltanak Szatmár megyében

Hétfőn, október 2-án elrajtolt Romániában az influenza elleni oltási kampány. Új szabályozás lépett életbe, mostantól a vakcinát az igénylőnek kell kiváltania a patikából, amivel vagy visszamegy a családorvoshoz, vagy a patikus oltja be. Szatmár megyében egyelőre két patikában oltanak.
Szatmár megye

Tinilányoknak ingyenes a HPV elleni oltás

Továbbra is kérhetik tinédzser lányaik számára a szülők a méhnyakrákot is okozó humán papilloma vírus elleni védőoltást a családorvosoktól. 2022-ben közel 1350 ízben éltek a lehetőséggel.