Belföld

A gazdák kérik Iohannist, hogy járjon közben a köztük és a kormány között kialakult konfliktus megoldása érdekében

2021.03.02 - 11:16

'Néhány óra van még hátra az államháztartási törvény tervezetének parlamenti zárószavazásáig, és a mezőgazdasági ágazat számos felhívásának ellenére a hatalom parlamenti képviselői megsemmisítő csapást készülnek mérni a román gazdák tízezreire, veszélyeztetve a román mezőgazdaságot és a lakosság élelmezésének biztosítását a 2021-es évben' - áll a közleményben.

Az egyesület a médián keresztül kíván nyilvános felhívást intézni Klaus Iohannis államelnökhöz, hogy járjon közben az ügyben, amelyet az idézett elő, hogy a kormány és a parlamenti többség nem volt hajlandó belefoglalni a 2021-es költségvetési törvénybe a 2020-as tavaszi vetéseket ért aszálykárokért fizetendő támogatásokat.

Kifejtik, sajnálják, hogy ehhez a kétségbeesett lépéshez kellett folyamodniuk, miután a kormány nem tartotta be ígéreteit, de úgy vélik, hogy az államelnök, akinek az alkotmány 80-as cikkelye alapján mediátori szerepe van az állam és a társadalom között, segíthet a kialakult helyzet megoldásában, abban, hogy a román gazdálkodók megmeneküljenek a biztos csődtől.

A mezőgazdasági termelők szerint az aszálykárokra fizetett kártérítések nem helyeznek nyomást a költségvetési deficitre, sőt, gazdasági fellendülést fognak hozni, és a pénzügyminisztérium év végéig visszakapja ezeket az összegeket adók és illetékek formájában.

'Meggyőződésünk, hogy ebben a néhány órában meg lehet találni a megoldást arra, hogy ezeket a kártérítéseket kifizessék. Emlékeztetünk mindenkit, hogy a kártérítések kifizetéséhez szükséges összeg egymilliárd lej (megközelítőleg 210 millió euró). Ennyi szükséges ahhoz, hogy a romániai gazdák nagy része idén be tudja vetni földjeit, és ezzel hozzájáruljon a gazdasági fejlődéshez, amire mindannyian annyira számítunk 2021-ben' - mutat még rá a közlemény.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Szatmár megye felkészül a hőségre és az aszályra

Ivóvízosztó és elsősegélyt nyújtó pontok, és akár forgalomkorlátozások is jöhetnek Szatmár megyében: a hatóságok részletes tervvel készülnek az idei nyár extrém hőségére és aszályára.
Szatmár megye

Tavaszi aszállyal szembesül a mezőgazdaság

A nyár még messze van, de a szárazság már most, kora tavasszal is megkeseríti a mezőgazdászok életét.
Szatmár megye

A szántóföldön nincs olyan, hogy takarékosság

Aki a megnövekedett költségek miatt munkafázist hagyna ki, az amit sípolva nyer, elveszíti majd dobolva.