Mert az érdek ezt kívánta, vagy mert a képzési vagy oktatási folyamat során ez lett a leendő személy fejébe sulykolva: munkáról, képesítésről, munkaidőről bármennyit lehet beszélni, de a fizetés az egy nagyon érzékeny pontja a két fél egyezségének. Mintha attól kellett volna tartaniuk a feleknek, hogy ha a pénz szóba kerül, akkor már el is illant. E miatt a rossz szokás miatt volt nem egy hosszú állásinterjú, amiből persze csak az állást kereső jöhetett ki rosszul, mert ha nem lett egyezség, akkor az interjúztató a munkaidejét töltötte el feleslegesen, az állást kereső meg a szabadidejét. Mert ilyen, az aktuális HR-szabványok szerint zajló és teljesen egyoldalú, munkaadópárti interjúkon a végén volt csak szabad félénken megkérdezni, hogy akkor bizony mennyi lesz a fizetés, és még ilyenkor sem mindig volt egyenes válasz, a legtöbbször egy második találkán volt megígérve a féltve titkolt, „szent szám” kimondása. Szabály volt ez akkor is, ha egy teljesen egyszerű állásról volt szó, mint amilyen például egy sofőri vagy rakodói állás, nem volt szabad a fizetéssel kezdeni a beszélgetést, még akkor sem, ha a munkát kereső kerek perec leszögezte, hogy például minimálbérért akkor sem vállalja az életéből napi nyolc órát elvevő teljes állást, ha a napnál kell fűtsön. Az utóbbi időben ez a tendencia változott, az új generáció már évekkel ezelőtt is felvette azt a „rossz szokást”, hogy azzal kezdte az állásinterjút, hogy „De a fizu mennyi!?”, amikor még csak a cég nevét és az állás megnevezését tudta. Két választ kapott az ilyen, vagy azonnal mehetett is tovább, vagy azzal csillapították az információéhségét, hogy „De hát még azt sem tudod, mit kell csinálni!” A legutóbbi, post-Covid időkben aztán ez a jelenség még inkább „elfajult”. Most már, ha mindenhol még nem is, de egyes ágazatokban kezd egyáltalán nem probléma lenni, ha a fizetésre vonatkozik az első kérdés, csak jelentkező legyen, sőt, az se baj, ha fél szemére süket, fél fülére vak. Ha mindkét fél tudja, mennyi a fizetés, az leegyszerűsíti a dolgokat: vagy hamar véget ér az állásinterjú, vagy egyből meg is van az egyezség. Nem kell lefutni csak azért a tiszteletköröket, mert valamelyik HR-oktató valamikor régen kitalálta azt, hogy a fizetésről beszélni az interjú elején annyira illetlenség, mint első randevún az ágyba bújásról.

Princz Csaba