Belföld

A cél a nyugdíjak fenntartható emelése

2020.06.03 - 08:28

Azt mondta: egyelőre nem tudja megmondani, mennyi nyugdíjemelést bír el a gazdaság. A kormányfő „fölöslegesnek” nevezte a nyugdíjemelést, ha azt utólag nem lehet finanszírozni. Úgy fogalmazott: „eljátszhatnák” azt, mint a PSD, hogy emelik a nyugdíjakat, „elengedik” az inflációt, s utólag kiderül, hogy valójában az emelt nyugdíjjal kevesebbet lehet vásárolni, mint azzal a pénzzel, ami az úgynevezett emelés előtt volt, de ezt nem szeretnék.

Úgy véli: „normális gazdasági körülmények között” igen nehéz 40 százalékkal emelni a nyugdíjakat. Szerinte ez a PSD által előre kihelyezett csapda, amely azt szolgálja, hogy a szociáldemokraták vissza tudják szerezni választási tőkéjüket, amennyiben kicsúszna a kezükből a hatalom. Arról biztosította az időseket, hogy a nyugdíjak a „valós gazdasági eredmények alapján” fognak nőni, és megpróbálják ezt úgy megoldani, hogy az „az életszínvonal emelkedéséhez vezessen”.

A kormányfő számítása szerint a nyugdíjak 2021-ben 52 milliárd, 2022-ben 83–84 milliárd lej plusz kiadást eredményeznek, amelyet az állami költségvetésből kell finanszírozni. Azt mondta: akkor emelik a nyugdíjakat, amikor a kormánynak olyan adatok állnak a rendelkezésére, amelyekre „ténylegesen” alapozni lehet.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Várhatóan január elsejétől indexálják a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől történik meg az igazítás.
Belföld

Állami szintre emeli a nyugdíj-spekulációt a pénzhiány

A Tezaur és a Fidelis után itt egy újabb pénzpiaci konstrukció, amelyik által a lakosságtól vesz fel hitelt az állam.
Belföld

2785 lej volt múlt hónapban az átlagnyugdíj

4,6 millió nyugdíjast tartottak nyilván július végén, 2785 lej volt az átlagnyugdíj.