Sport

A 34. helyen zárta Gyenes Mani a 12. szakaszt, amely „nagyon tetszett”

2023.01.13 - 16:10
A versenyzők 376 kilométert tettek meg a Rub Al-Khali sivatagban — ebből 185 kilméter volt a mért szakasz —, s a kellemes időjárás ellenére a természet most is kihívás elé állította őket.

A chilei Ignacio Cornejo (Honda) nyerte pénteken a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali tizenkettedik etapját a motorosok mezőnyében. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel a 34. helyen végzett, s mint videobejelentkezésében fogalmazott: „Nagyon tetszett a pálya. Itt már sokkal jobb idő van, mint az előző napokban. Nagyon tetszett, nagyon gyors volt, viszont sok helyen kellett navigálni, mert dűnés szakaszok voltak.” – mondta. A legnagyobb kihívást jelentő rész pedig a hús-fesh volt (homok, amely szilárd talajnak tűnik, de úgy viselkedik, mint a puha sár).

A versenyzők 376 kilométert tettek meg a Rub Al-Khali sivatagban, ebből 185 kilméter volt a mért szakasz. Az argentin motoros 49 másodperccel előzte meg a második helyezett ausztrál Daniel Sanderst (GasGas) és 01:58 perccel a harmadikként célba érő, szintén ausztrál Toby Price-ot (KTM).

Összetettben Mani tartja 30. helyét

Összetettben Toby Price átvette a vezetést, a második az amerikai Skyler Howes (Husqvarna) 28 másodperces hátránnyal, a harmadik az argentin Kevin Benavides (KTM) 2:40 perces lemaradással.
Gyenes Emánuel összetettben tartja a 30. helyet, 7:15:08 órás hátránnyal.
Szombaton következik az utolsó előtti, tizenharmadik etap. A Shaybah és Al-Hofuf közötti 675 kilométeres távból 154 kilométer a mért szakasz.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Sport

Dakar 2026: „Ma jól éreztem magam a motoron”

Mani: Betettem hatosba és végig nyélen mentem!
Sport

Dakar 2026: Nehéz tizedik napon van túl Mani

Nem javul a szeme, nem látja a dűnék tetejét, elveszített tanksapka miatt veszített időt.
Sport

Dakar 2026: 420 kilométert ment ma Mani

Már több mint ötven órát motorozott a sivatagban.