Kiss József, a Szatmár-Németi Református Egyházközség lelkipásztora János evangéliuma 3. fejezetének 16. versét választotta igehirdetése alapjául: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az áldozathozatalról és az áldozatvállalásról szól ez az ige. Isten egyszülött fiát adta az emberiségért, hogy megteremtse a lehetőséget az örök élet megszerzésére. A lelkipásztor rávilágított, hogy az emberek között is vannak, akik vállalnak áldozatot másokért, közösségükért. Ilyenek voltak azok az 1956-os hősök és áldozatok is, akik a szabadságért tették kockára életüket. A mai emberek közül sokan kételkednek abban, hogy van örök élet. Nagyon sokan a feltámadást a test feltámadásában értelmezik. A testben való élés a fontos számukra, ezért szeretnének minél tovább élni itt, a Földön. Jézus azt mondta, hogy a test és a vér nem örökölheti Isten országát, a lélekben való feltámadásra kell törekedjen minden istenhívő. Áldozatot hozni nem kis feladat, ezt látjuk meg azokban a történetekben, melyek az 1956-os hősökről és áldozatokról szólnak. Valamilyen szinten minden ember hoz áldozatokat ma is. Az édesanya, aki a gyermekét neveli, az édesapa, aki családjáról gondoskodik, a pedagógus, aki a jövő nemzdéket neveli, az orvos, aki betegeket gyógyít, és hosszan sorolhatnánk még, hogy ki milyen áldozatokat hoz a mindennapokban. A múltból, és a mellettünk élők áldozataiból kell tanulni, hogy elvégezzük a ránk bízott feladatokat.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke beszédében kifejtette: „Meggyőződésem, hogy az 1956-os forradalom és mindaz, amit képvisel, jellemző leginkább a magyar néplélekre. Egy megtépázott nemzet, amely több mint fél évszázada vívta nemzetvédő harcát a Kárpát-medencében, szembeszállt a világ akkori legnagyobb hatalmával, és ugyan a legtöbben tisztában voltak azzal, hogy a Szovjetunió bármikor eltiporhatja őket, fegyvert fogtak ellene és a szovjet érdekeket kiszolgáló kommunisták ellen. Azok ellen, akik akkor már tizenegy éve sanyargatták a két világháború alatt rengeteget szenvedett magyar népet, akik tönkreverték az ezer éve működő társadalmi rendszert, akik iskolákat zárattak be, akik lesöpörték a padlásokat, akik ártatlanokat hurcoltak internáló táborokba, akik papokat és civileket börtönöztek be, kínoztak meg és végeztek ki.”
Kereskényi hangsúlyozta: 1956-ban a szovjet tankok legyőzték a velük sokszor puszta kézzel szembeszálló hazafiakat, a forradalom szellemét azonban nem tudták megtörni. Az tovább élt, és él a mai napig a magyar emberek lelkében, és tovább is kell élnie, mert a 65 évvel ezelőtti elnyomás veszélye még mindig fennáll, csak most nem keletről, hanem nyugatról fenyeget bennünket a veszély. „Éppen ezért úgy vélem, 1956 kapcsán két nagyon fontos feladatunk van: tisztázni és tisztán látni azt, ami akkor történt, és befejezni azt, amiért a pesti srácok és a magyar nemzet fegyvert fogott.
Ami a tisztánlátást illeti — elemezte Kereskényi —, meggyőződésem, hogy azok és azoknak az utódai, akik leverték a forradalmat, ma is köztünk élnek, semmit sem változtak, és a mai napig befolyásolni akarják még a gondolkozásunkat is. 1989-ben Nagy Imre újratemetése lett a rendszerváltás egyik meghatározó pillanata, amellyel a diktatúra örökös túlélői azt akarták belénk sulykolni, hogy vannak jó kommunisták is, mint például a kivégzett miniszterelnök, akiről már el is felejtették, hogy ő volt az, aki agrárminiszterként elkészítette azt a törvénytervezetet, amely alapján államosították a földeket, vagy 1953-ban — már az elnevezés is sokat elárul — 'begyűjtési' miniszternek lett kinevezve. Ő lett a mártír, akinek a tudatosan felépített legendáját kihasználva a kommunista nómenklatúra átmentette a politikai és gazdasági hatalmát a rendszerváltás során. Hogy aztán képzettségével és nemzetközi kapcsolataival gazdasági tőkét teremtsen, ismét politikai hatalomhoz jusson, hogy ismét kiszolgáltassa a magyar nemzetet az azt kizsákmányolni akaró nemzetközi köröknek.
És itt álljunk meg egy pillanatra… — figyelmeztetett Kereskényi Gábor. — Gondolkozzunk el azon, hogy a rendszerváltás során kik voltak azok, akiknek nemzetközi kapcsolataik voltak, akik idegen nyelveket beszéltek, akik neves külföldi egyetemeken tanultak. Az 1956-os forradalmárok gyermekei? Persze, hogy nem. Nekik lehetőségük sem adódott erre, hiszen egyetemi tanárok, orvosok lapátoltak szenet vagy kubikoltak évtizedekig a forradalomban játszott szerepükért, gyermekeiknek pedig esélyük sem volt az egyetemekre kerülni… Nem úgy a forradalmat leverőknek, akik a kádári rendszerben beülhettek a bársonyszékekbe, az elkobzott villákba, akik a nyugattal kereskedő impexes cégek vezérigazgatói lettek, akik éveket tölthettek külföldön. Akiknek a gyermekei ott kezdték az iskolát, akiknek természetes volt a nyugati demokrácia, akik aztán 1989-ben úgy váltottak rendszert, hogy továbbra is ők maradtak hatalmon. Nem változtak semmit, csak a jelszavaik változtak: a nemzetközi kommunizmust a demokrácia és az emberi jogok üres lózungja váltotta.
És itt érek a mondanivalóm második feléhez, ahhoz, hogy be kell fejeznünk azt, amit 1956 hősei elkezdtek, ki kell vívni azokat a célokat, amikért ezek az önfeláldozó hősök küzdöttek.
15 éve annak, hogy a forradalom 50. évfordulóján ismét vér folyt Budapest utcáin, az akkori miniszterelnök az ünneplőkre szabadította a rendőröket. Szemkilövetés, meghurcolt és börtönbe zárt emberek, mindannyian emlékszünk rá. És ki volt akkor a kormányfő? Apró Antal unokájának a férje, aki Kádár János jobbkezeként a megtorlásokat irányította. Mit érezhettek akkor 1956 túlélői, és mit érezhetnek most? Hiszen ugyanezek még mindig köztünk vannak, és arra törekednek, hogy ismét megkaparintsák a hatalmat, amit nem hagyhatunk, és ami ellen mi is tehetünk. Mi innen, Szatmárnémetiből is beleszólhatunk abba, hogy milyen jövője legyen a magyar nemzetnek. A kommunista utód balosok nem kérnek belőlünk, számukra mi nem vagyunk magyarok, ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy számukra a nemzetközi tőke az első.
Ezért vélem úgy, hogy a legnagyobb tiszteletet azzal adjuk meg 1956 áldozatainak, ha teszünk azért, hogy azokat és azok utódait, akik ellen ők harcoltak, végleg kizárjuk a közéletből. Emlékezzünk, de ne feledjünk, és tegyük meg, ami a nemzettel szembeni kötelességünk!” — hangsúlyozta Kereskényi Gábor.

Thoroczkay Sándor történelemtanár, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke előadásában kifejtette az 1956-os forradalom előzményeit: a proletárdiktatúra kialakulását, a koncepciós pereket, a kollektivizálást és a padlásseprést, beszélt a belső ellentétekről, a kommunistaellenes megmozdulásokról, majd ismertette az október 23. és november 4. közötti események történetét, valamint a forradalom következményeit.
Verset mondott Vajda Henrietta, Ács Evelin és Kiss Bálint, a Szatmár-Németi Református Egyházközség ifjúsági csoportjának tagjai. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével ért véget.

Elek György