Szatmárnémeti

35 család karácsonya lett szebb

2020.12.29 - 11:42

Godzsa Zsolt az ünnepi időszakban sem hagyta cserben azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre. Az idei évben is adománygyűjtési akciót szervezett, amely elmondása szerint egy igencsak eredményes és szívmelengető hagyománnyá nőtte ki magát. Zsolt elmondta, hogy az idei volt a legeredményesebb adományosztási akciójuk, hiszen összesen harmincöt családhoz jutott el a Szatmár Megyei Roma Párt ifjúsági szervezetének önkénteseivel, helyszínként pedig Ákost választották. A környéken még mindig rengeteg olyan család él, amelyek rendkívül nehéz helyzetben vannak mind anyagi, mind erőforrások szempontjából.
A roma referens ezekhez a családokhoz is szerette volna elvinni a karácsony ünnepének hangulatát és üzenetét. „Célomnak és feladatomnak tartom, hogy segítséget nyújtsak a rászorulóknak. A Szatmár Megyei Roma Párt ifjúsági szervezetének önkénteseivel együtt szerettük volna, hogy az Ákoson élő, hátrányos helyzetű családokhoz is eljusson a karácsonyi hangulat, hiszen véleményem szerint ezt ők is ugyanúgy megérdemlik, mint mindenki más. Ami az adományosztási akciót illeti, az eddigi legsikeresebbként könyvelhetjük el az ideit. Számos adomány érkezett, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden egyes adakozónak. Nagyon jól tudjuk mi is, hogy az elmúlt időszak mindenki számára megterhelő volt minden szempontból. Éppen ezért ez az adományosztási akció nemcsak a kedvezményezettek számára, de számunkra is hatalmas jelentőséggel bírt. Az ajándékcsomagok mellett, amelyek főképpen tartós élelmiszerekből és némi édességből álltak, próbáltunk arra is törekedni, hogy karácsonyi hangulatot teremtsünk, és ne csak adományosztókként érkezzünk a családokhoz. A kiosztási akció előtt pár nappal összeültünk az önkéntesekkel, és karácsonyi énekeket és köszöntőket gyakoroltunk, majd becsomagoltuk az ajándékokat. Ezt követően kántákat énekelve érkeztünk a helyszínre. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt látni a családok, főleg a legkisebbek arcán a hálát és az örömet, amellyel fogadtak bennünket. Egyesek könnyek között, míg mások köszöneteket árasztva vették át a csomagokat. Ezek az emberek jelenleg is nyomorban, rendkívül rossz körülmények között élnek, a törődés legapróbb formáját is rendkívüli módon értékelik” — fogalmazott.
Godzsa Zsolt elmondta, hogy szilveszterre nem terveznek hasonló akciót: „Bár tisztában vagyok azzal, hogy az adománygyűjtés és -osztás egy igencsak nemes feladat, úgy gondolom, hosszú távon más eszközökkel kellene kivitelezni a segítségnyújtást. A jövőben szeretnénk pályázatok segítségével megkönnyíteni ezeknek a családoknak az életét, más jellegű erőforrásokra van szükségünk. Szeretném azt elérni, hogy ezek a családok ne csak a segélycsomagokra támaszkova éljenek meg, ehhez azonban a megfelelő körülmények kialakítása szükséges” — összegzett a roma referens.


Kallós András

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A II. Szatmári Roma Nap díjazottjai

Jótanulók, jól főzők és jó táncosok kaptak elismerést a vasárnapi nagyszabású ünnepségen.
Szatmárnémeti

Hadd legyen Roma Nap, szeretik a pulyák!

II. Szatmári Roma Nap, az ákosi Orosz Kálmán és a bukaresti Florin Salam (és sok mindenki más) közreműködésével.
Szatmár megye

Április 8.: ma van a romák nemzetközi napja

A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont a szatmári Pro Europa Romapárttal együttműködve, a Szatmár Megyei Tanács támogatásával a szakszervezetek művelődési házának nagytermében a nemzetközi romanapnak szentelt műsort szervezett.